Cirkálórakéták és urániumtartalmú lőszerek raktárainak megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca

Brit Storm Shadow manőverező repülőgépek és szegényített uránt tartalmazó lőszerek tárolásának helyszínére, valamint az ukrán rádiótechnikai felderítés és szabotőrcsoportok kiképzésének központjaira mért csoportos csapást éjjel az orosz hadsereg nagy hatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és csapásmérő drónokkal – közöltet Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője jelentette be a hétfői hadijelentést ismertetve.

A tábornok a csapások helyszínét nem nevezte meg, csak annyit mondott el, hogy a támadás elérte célját, és minden létesítményt eltaláltak. Konasenkov nyolc, az orosz erők által visszavert támadásról számolt be, a frontvonalon elszenvedett ukrán veszteséget pedig mintegy 640 főben nevezte meg. Mint mondta, a rohamok közül hatot a donyecki régióban lévő Kliscsijivka, Veszele, Majorszke, Marjinka és Vodjane környékén állítottak meg a légierő és a tüzérség támogatásával, és ezen a frontszakaszon 255 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A szóvivő a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között négy vezetésipontot, két lőszerraktárt, 12 páncélozott harcjárművet, öt HIMARS-rakétát és 27 drónt.

hirdetés

Ramzan Kadirov csecsen vezető hétfőn megjelent Telegram-bejegyzése szerint az ukrán fegyveres erők élőerőben és haditechnikában elszenvedett veszteségei a luhanszki régióba lévő Kreminna térségében „minden elképzelhető határt átlépnek”. Az írta, hogy az ukrán fél ennek ellenére igyekszik megvetni a lábát a területen.

hirdetés

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Kremlnek nincs információja Kadirov állítólagos betegségéről. A szóvivőt azokra az eredetileg ukrán médiában elterjedt, hírszerzési forrásokra hivatkozó állításra reagáltatták, amelyek szerint a csecsen vezető kómában van. Ezt cáfolandó Kadirov videófelvételt tett közzé a közösségi médiában a vasárnap esti sétájáról. Peszkov nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Kadirov járt-e Moszkvában vasárnap, és ott találkozott-e Vlagyimir Putyin elnökkel.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. Donyeckben találat érte a regionális önkormányzat épületének tetőszerkezetét, a város közelében lévő Sztaromihajlivka községben pedig egy civil életét vesztette kazettás lőszer felrobbanása következtében. A Kurszk megyei Tyotkino községben 11 lakóépület sérült meg. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a rosztovi régióban őrizetbe vették az Oroszország Szabadsága Légió két tagját, aki az ukrán szolgálatok megbízásából egy közigazgatási épület felgyújtására készült. A donyecki régió legfelsőbb bírósága hétfőn életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Volodiszlav Kulik 37 éves volt ukrán katonát, amiért tavaly tavasszal nyolc civilt megölt Mariupolban.

MTI

hirdetés