Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 18 éves büntetlen előéletű medgyesegyházi férfival szemben, aki ittasan minden ok nélkül bántalmazott egy másik férfit.
Ez is érdekelheti:
Tragédia Békéscsabán: negyedik emeleti lakásból zuhant ki egy férfiA fiatal férfi és egy fiatalkorú barátja 2023. július 09-én, hajnali 3 óra után Gyulán, a Bodoky utcában, az egyik italmérő hely közelében ittas állapotban megszólítottak egy férfit – a későbbi sértettet – és tüzet kértek tőle. A sértett a kérésnek eleget, ennek ellenére a terhelt a békésen viselkedő sértettet minden ok nélkül – ittasságából kifolyólag agresszíven fellépve – megfenyegette; azt mondta neki, hogy csak egy telefonjába kerül, hogy a sértettet megverjék, mivel ő egy maffia család sarja.
A sértett férfi közölte, hogy nem szeretne konfliktust, erre válaszul a terhelt egy alkalommal ököllel megütötte a sértett orrát. Az ütés következtében a sértett orra azonnal vérezni kezdett, valamint a sértett az ütéstől meg is szédült. Ekkor a sértett férfi futásnak eredt, szeretett volna elmenekülni a terhelt elől, de az üldözni kezdte. Nem tisztázott körülmények között mindketten beleestek az Élővíz-csatornába.
A vízből a sértett mászott ki előbb, futva menekülni kezdett a Béke sugárút irányába, azonban a terhelt utána futott, amikor pedig utolérte, egy alkalommal megrúgta a sértettet a csípője környékén. Ekkor érkezett a helyszínre a rendőrség gyalogos járőrszolgálata, ezért a terhelt a sértett további bántalmazásával felhagyott. Az intézkedő rendőrjárőr észlelve a sértett vérző sérülését, mentőt hívott a helyszínre, akik a sértettet kórházba szállították. A sértett a terhelt bántalmazása következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést, orrcsont-törést szenvedett.









