Donyecki tisztségviselő: előrenyomultak az orosz erők Avgyijivkánál

Az orosz csapatok sikeresen nyomulnak előre a Donyecktől északra fekvő Avgyijivkában, az ukrán erők több mint száz halottat és sebesültet veszítettek – közölte Jan Gagin, a “Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

Gagin szerint az ukrán fél több mint húsz haditechnikai eszközt és négy erődítményt veszített. Mint mondta, az ukrán katonák az erős orosz tüzérségi tűz miatt Avgyijivkánál feladták állásaik egy részét az első védelmi vonalon. Az orosz védelmi minisztérium keddi hadijelentése szerint az orosz hadsereg négy fontszakaszon tíz támadást vert vissza, melyek során mintegy 580 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A moszkvai összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett három vezetési és megfigyelőpontot, két lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet és 19 drónt.

hirdetés

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az elmúlt nap folyamán a Herszon megyei Oleski és a Belgorod megyei Popovka községben két-két civil vesztette életét ukrán belövések következtében.

MTI

hirdetés