Orosz támadás ért településeket Herszon és Donyeck megyében

Az orosz erők a dél-ukrajnai Herszon megyében Beriszlav települést ágyúzták, míg keleten, a donyecki régióban Pokrovszk városát vették tűz alá, a támadásoknak halálos áldozatai és sok sérültje van – közölték a helyi kormányzói hivatalok.

hirdetés

A Donyeck megyei kormányzói hivatal a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők Pokrovszk központját lőtték, aminek következtében az eddigi információk szerint egy helyi lakos vesztette életét, és 13-an sebesültek meg, továbbá két hivatali épület súlyosan megrongálódott. A katasztrófavédelem közölte, hogy három túlélőt mentettek ki a romok alól.

hirdetés

Beriszlavban egy ember halt meg, és ketten szenvedtek sérüléseket a várost ért orosz tüzérségi támadás következtében – tájékoztatott Olekszandr Prokugyin megyei kormányzó a Telegramon. Hozzátette: orosz katonák robbanóanyagot dobtak egy személyautóra, amelyben egy házaspár ült. A nő a helyszínen életét vesztette, férjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Rajta kívül egy 79 éves nő sérült meg, az ő állapota közepesen súlyos.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyilvánosságra hozta, hogy a haditengerészettel együttműködve pénteken csapást mért egy Bujan osztályú rakétahordozó korvettre, előtte pedig a Pavel Gyerzsavin hajóra az Oroszország által még 2014-ben Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten lévő Szevasztopolnál. A támadást tengeri drónokkal hajtották végre, amelyeknek ez kísérleti bevetése volt. A Pavel Gyerzsavint szerdán robbantották fel – erősítette meg az SZBU. A biztonsági szolgálat figyelmeztette az oroszokat, hogy „ne hajózzanak át ukrán vizeken, ha meg akarják őrizni flottájuknak legalább egy részét”.

Az ukrán különleges hadműveleti erők arról számoltak be, hogy péntek reggel felrobbantották a síneket és egy vonatot a Zaporizzsja megyei Melitopolban, amely lőszereket és üzemanyagoit szállított a régióban harcoló orosz alakulatoknak. Vitalij Barabas, a Donyeck megyei Avgyijivka katonai adminisztrációjának vezetője egy tévéműsorban elmondta, hogy a városban már negyedik napja nagyon súlyos a helyzet: az orosz erők szünet nélkül lőnek, és páncélozott járművek segítségével próbálnak előrenyomulni, az ukrán katonák azonban tartják pozíciójukat. Hozzátette, hogy az oroszok az éjjel több rakétacsapást is mértek a városra, és több százszor indítottak támadást az ukrán állások ellen. Szerinte az orosz erők be akarják keríteni Avgyijivkát, ezért főként az északi és déli szárnyakra összpontosítanak.

Az ukrán vezérkar péntek reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy előző nap több mint ezer orosz katona vesztette életét a harcokban. A legfrissebb összesítés szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítőleg 285 920-ra nőtt. Az ukrán erők egy nap alatt megsemmisítettek mintegy 150 darab orosz haditechnikai eszközt, köztük 26 harckocsit, 44 tüzérségi, egy légvédelmi rendszert és 17 drónt.

MTI

hirdetés