Átadták a Békés Vármegye Védelméért emlékplaketteket

Békés Vármegye Védelméért, kitüntetés Békéscsabán Fotó: Körös Hírcentrum

Öt évvel ezelőtt a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság létrehozta a “Békés Vármegye Védelméért” emlékplakettet. Idén két személy dr. Krizsán Anett, a Károli Gáspár Református Egyetem belső ellenőrzési osztályának vezetője, és Kovács Ferenc, a Körös Mentőcsoport önkéntese, illetve egy szervezet a Körös Mentőcsoport részesült elismerésben.

Az emlékplaketteket dr. Takács Árpád főispán, a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke adta át, először a Körös Mentőcsoport képviselőinek: Szegedi Jenőnek, Aleksza Mihálynak és dr. Sin Zoltánnak. A Körös Mentőcsoport négy hivatásos személyből és negyven önkéntesből tevődik össze, akik a nemcsak vármegye, hanem az ország számos területén részt vettek mentési és kárfelszámolási folyamatokban, tevékenységükkel növelték Békés vármegye lakosságának biztonságát is. Aleksza Mihály civil vezető kiemelte, hogy főleg 2009-2010-ben voltak nagyobb bevetéseik, először a borsodi, majd a dunai árvíz során segédkeztek a kitelepítési és a gátépítési munkálatokban.

hirdetés

A példaértékű munkájáért a Békés Vármegyei Kormányhivatal egykori igazgatója dr. Krizsán Anett is elismerésben részesült. Többek között részt vett a koronavírus-járvány alatt Békés vármegye oltási folyamatának lebonyolításában, majd az ukrán-orosz háború kitörését követően a menekültekkel kapcsolatos feladatokat látta el.

Végül Kovács Ferenc, a Körös Mentőcsoport önkéntese és egyben alapítótagja vehette át az elismerést. Folyamatosan törekszik arra, hogy tudásával és a legmodernebb eszközökkel segíthessen a különböző mentési tevékenységekben. Búvár, alpintechnikai és vízimentő végzettséggel rendelkezik, emellett számos civil szervezetet, egyesületet hozott létre, amelyek ezekkel a feladatokkal foglalkoznak.

Békés Vármegye Védelméért, kitüntetés Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
Békés Vármegye Védelméért, kitüntetés Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
Békés Vármegye Védelméért, kitüntetés Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
Békés Vármegye Védelméért, kitüntetés Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum
Békés Vármegye Védelméért, kitüntetés Békéscsabán
Fotó: Körös Hírcentrum