Három harci repülőgép lelövéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium

Három ukrán harci repülőgép lelövéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.

A beszámoló értelmében két Szu-27-est a Herszon megyei Velika Olekszandrivka és Novorajszk felett semmisítettek meg, egy MiG-29-est pedig a Dnyipropetrovszk megyei Pjatyihatkinál. Ezzel az ukrán fél által a háború folyamán elveszített katonai gépek száma 542-re emelkedett a moszkvai statisztika szerint.

hirdetés

Az orosz légvédelem a “különleges hadművelet” övezetében emellett az elmúlt nap folyamán lelőtte amerikai HIMARS sorozatvetők 19 rakétáját és 53 ukrán drónt. Gyenyisz Pusilin, a “Donyecki Népköztársaság” vezetője vasárnapi Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy a jórészt Oroszországhoz csatolt régió egy részén a masszív ukrán csapások miatt ennek ellenére átmenetileg megszakadt az államellátás és a központi fűtés.

A moszkvai katonai tárca közölte, hogy a légvédelem vasárnap délelőtt az Azovi-tenger fölött megsemmisített két, földi célpontok támadására átalakított Sz-200-as rakétát, valamint éjszaka és a nap első felében öt orosz régió – a moszkvai, a tulai, a kalugai, a brjanszki és a szmolenszki – légterében 24 harci drónt. Tulában egy repülőszerkezet lakóházba csapódott, aminek következtében egy ember megsebesült, három lakás ablakai pedig betörtek.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában kijelentette, hogy kétoldalú alapon de facto létrejött a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) egységes légvédelmi rendszere. A vasárnapi moszkvai hadijelentés szerint egyébként az orosz erők négy frontszakaszon kilenc támadást vertek vissza. És az érintkezési vonal mentén mintegy 450 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást, hármat, Kupjanszknál kísérelt meg az ukrán fél. A legnagyobb emberveszteséget, mintegy 200 főt pedig a Donyeck környékén vívott harcokban szenvedte el.

Az összesítés megsemmisített ukrán katonai célpontok haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett egy repülőgépüzemanyag- és egy repülőlőszerraktárt, két harckocsit, egy amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró, valamint egy-egy amerikai M777-es és M119-es vontatott tarackot.

Az orosz belügyminisztérium vasárnap körözést adott ki Andy Stone, az amerikai Meta informatikai óriásvállalat szóvivője ellen. Az intézkedést orosz hírügynökségek összefüggésbe hozták azzal, hogy Stone tavaly március 11-én bejelentette: a Meta a Facebookon és az Instagramon az orosz katonák esetében megszűntette az erőszakra való uszításra vonatkozó tilalmat. A szóvivő és a Meta más munkatársai ellen emiatt az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított.

MTI