Orosz védelmi tárca: az orosz erők két frontszakaszon előretörtek

Donyecknél és Limannál kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben négy frontszakaszon húsz ukrán támadást vertek vissza – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

hirdetés

A tárca szerint a legtöbb, szám szerint 13 ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a frontszakaszon több mint 820 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 290-en a Liman körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Az összesítés a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett két harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, két amerikai M777-es vontatott tarackot, valamint 33 drónt.

hirdetés

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója hétfőn azt állította, Washington és London arra készül, hogy különmegbízottat neveztessen ki Ukrajnába. Fő feladata az lesz, hogy Volodimir Zelenszkij elnöknél kieszközölje az „angolszászok” számára „helyes döntések” meghozatalát, valamint megakadályozza Kijev esetleges kiugrási kísérletét a harci helyzet rosszabbodása nyomán.

Az SZVR sajtószolgálatának közleménye szerint Nariskin azt hangoztatta: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a G7 csoport többi államát kívánja rávenni arra, hogy hozzanak létre egy ilyen posztot, amely birtokosának állandó hozzáférése lenne az ukrán államfőhöz, és minden tervéről tudna. Az orosz kémfőnök szerint a „helytartó” szerepére több „ruszofób” politikus is pályázna, akik közül „kiemelkedik” Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy 25 évi szabadságvesztésre ítéltek egy ukrán katonát, aki 2022 márciusában „politikai és ideológiai gyűlöletből” gépkarabéllyal agyonlőtt két civilt Mariupolban. A férfit korábban bűnösnek találták egy harmadik polgári személy meggyilkolásában, büntetését ennek figyelembevételével szabta ki a bíróság.

MTI

hirdetés