Két frontszakaszról jelentett előretörést az orosz védelmi minisztérium

Donyecknél és Avdijivkánál kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben négy frontszakaszon húsz ukrán támadást vertek vissza.

hirdetés

A tárca szerint a legtöbb, szám szerint kilenc ukrán roham az avdijivkai frontszakaszon hiúsult meg, ahol az orosz erők bevették a helyi kokszoló- és vegyiüzemet. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a harcérintkezési vonal mentén több mint 1050 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 565-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

hirdetés

Az orosz védelmi minisztérium napi összesítése a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy francia SAMP/T légvédelmi rendszert, egy német Leopard harckocsit, két-két gyalogsági és páncélozott harcjárművet, két páncélozott szállítójárművet, két amerikai M777-es tarackot, HIMARS sorozatvetők két rakétáját, továbbá 96 drónt.

Igor Kimakovszkij, a “Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek hétfőn azt mondta, hogy Avdijivka “megtisztítása” során az orosz erők amerikai és lengyel rendfokozati jelzést viselő katonák holttestére bukkantak. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint a városban a tűzszerészek több mint 200 aknát, lőszert és házilagos készítésű robbanószerkezetet hatástalanítottak. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy “semlegesítette” az orosz állampolgárságú Vitalij Gyatlenkót, aki ukrán megbízásból pokolgépes merényletet szándékozott elkövetni egy meg nem nevezett politikus ellen Zaporizzsja megyében. Gyatlenko fegyveres ellenállást tanúsított, amikor megpróbálták őrizetbe venni.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese egy hétfői grozniji tanácskozáson kijelentette, hogy az év eleje óta legkevesebb 53 ezer ember jelentkezett szolgálatra az orosz fegyveres erőkhöz. Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a Védelmi Koordinációs Tanács hétfői ülésén utasítást adott a “különleges hadműveletben” használt harcászati rendszerek korszerűsítésének felgyorsítására és “funkcionális képességeik” növelésére”.

Misusztyin elmondta, hogy a Donyec-medencében és Novorosszijában – az Ukrajnától 2022-ben elcsatolt területeken – Oroszország az elmúlt két év alatt több mint 18 ezer objektumot állított helyre, köztük 6,5 ezer lakóházat és szociális intézményt, valamint több mint 2 ezer kilométernyi autópályát.

MTI

hirdetés