Folyamatosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, üzembentartói, ugyanis a több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.
A határozatokat a NAV március elején elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, akinek van valamilyen elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat. Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.
Ez is érdekelheti
Egy apró szikra okozott tüzet egy békéscsabai műhelybenA gépjárműadót idéntől egy összegben elég, április 15-ig befizetni. Az évi két alkalom helyett csak egyszer küld a fizetésről értesítést a NAV. A szabályok egyszerűsítésére azért is volt szükség, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetés csak gondot okozott, vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.
A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapus azonosítás után.
Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni. Az applikációban csak akkor jelenik meg a fizetendő adó, ha a határozat megérkezett a tárhelyre. Az ügyfélkapus elérhetőséggel rendelkezők a megkapott határozatban szereplő fizetési linkre kattintva is teljesíthetik a fizetést.
Akik ügyfélkapuval nem rendelkeznek, a postai úton küldött irathoz mellékelt csekken [ha pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek] vagy az Ügyfélportálról indítva bankkártyával, házibankos utalással is befizethetik adójukat. Csekk telefonon a NAV Infóvonalán (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 461-1819 hívószám, 3-as menüpont), igényelhető a legegyszerűbben.
A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
A nem természetes személyek átutalással, az Ügyfélportálról indítva házibankos utalással és csekken [ha pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek] rendezhetik a befizetést.
Érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány kattintás. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.









