Véget ér a hűvös időszak, vasárnap újra 25 fok lesz

szélmalom, időjárás, napsütés Fotó: Körös Hírcentrum

Egyre többet fog sütni a nap a következő napokban, jelentős felmelegedés jön – számolt be honlapján az Időkép.

Mint írják, a barátságtalan, csapadékos időt okozó ciklon holnapra távozik térségünkből, de főként még a Dunántúlon kialakulhatnak záporok. Melegünk sem lesz, délután is csak 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet, hajnalban pedig a derülte, szélcsendesebb nyugati és északi tájakon gyengén fagyhat.

hirdetés

Ahogy gyengén fagyhat majd péntek hajnalban is az említett tájakon, napközben viszont délire forduló áramlással megkezdődik a meleg levegő beáramlása, így a legtöbb helyen már 15 fok fölötti maximukoat mérhetünk, helyenként délen a 20 fokot is megközelíthetjük. Sok napsütés várható, csak néhol fordulhat elő jelentéktelen zápor.

Vasárnapra visszatér a kora nyárias meleg

Hétvégén élénk, erős délies szél kíséretében folytatódik a felmelegedés, szombaton 18-23, vasárnap már 22-27 fokot mérhetünk a délutáni órákban, vagyis visszatér a kora nyáras meleg. A napsütés lesz túlsúlyban, legfeljebb szombaton északon, északkeleten fordulhat elő néhány zápor, zivatar.

A meleg, száraz kora nyárias idő a jövő hét első felében is kitart, délutánonként 23 és 28 fok közé melegszik majd a levegő.