Boldog Gusztáv: Idén is vízhiánnyal küzd az élővilág

boldog gusztáv Fotó: Körös Hírcentrum

Az a Körös-Maros Nemzeti Park területein is látszik, hogy a természet legalább egy hónappal előrébb tart a korábbi évekhez képest. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezetővel a Körös Hírcentrum stúdiójában arról beszélgettünk, hogy ennek hosszú távon milyen következményei lehetnek.

A tavaszi időszak egyik leglátványosabb indikátora az orgona virágzása, ez a növény mutatja, hol tart éppen a növényvilág. Az orgona a korábbi években általában anyák napja környékén borult virágba, viszont idén lassan túl is vagyunk rajta. A növények esetében az előrehaladott fejlődést ebből is láthatjuk, az állatvilág ezt azonban nem feltétlenül követte le. A vonuló madarak például többségében megtartották a korábbi beosztásukat. Azon madarak, amelyek hozzánk közelebb, a mediterrán térségben teleltek, nagyjából két héttel korábban érkeztek meg, mint az előző években. Ilyenek a fülemülék. A gólyák költözési szokásai ugyancsak változtak, egyre kevésbé fektetnek energiát abba, hogy minél messzebbre utazzanak telelni, ők szintén egyre közelebb maradnak hozzánk, így egyre hamarabb vissza is érkeznek.

hirdetés

A csapadékhiány idén tavasszal ismét problémákat okoz – emelte ki Boldog Gusztáv. Ez meglátszik a virágokon is, több fajnál csak kókadoznak a hajtások. A fecskék szintén a táplálékuk egy részét vízhez kötötten szerzik, a vizes területeken élő rovarokból. De ha nem lesznek vízállásos területek, akkor lényegesen kevesebb lesz a rovar is. Azt egyelőre a természetvédelmi szakemberek sem látják, hogy miért siet ennyire a növényvilág, mi várható majd akár májusban, júniusban vagy júliusban. Hiszen nem minden növénynek tesz jót, hogy ennyire korán virágzik. Ilyenkor még egy-egy fagyos éjszaka jelentősen ronthatja például a gyümölcsfák esélyeit. Úgy tűnik, mintha a növények saját magukat sürgetnék, hogy minél hamarabb hozzák a magokat.

Szerencsére úgy tűnik, hogy a beporzó rovarok le tudták követni ezt a gyorsabb tempót, ezzel talán nem lesz probléma. Azonban Boldog Gusztáv arra vonatkozóan is adott tanácsot, hogy a kiskertekben hogyan segíthetjük mi is ezeket a rovarokat, illetve a többi állatot, ami megfordul nálunk. Ő maga mindenképpen a passzív természetvédők közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a segítséget nem viszi túlzásba, azonban nem is árt az élőlényeknek, nem gátolja őket a létezésben. Így nem ajánlja azt, hogy akár a fecskéknek vegyünk műfészket, vagy a sünöknek kitalált dobozokat, inkább csak ne nyírjuk le például a füvet azonnal, amint egy picit hosszabbra nő, vagy az ősszel összegyűjtött avart ne gyújtsuk meg tavasszal, hiszen abban még sünök telelhetnek.

Meghozta a jó idő a túrázási kedvet

A nemzeti park szakemberei számos túrát vezetnek az év folyamán. Természetesen ilyenkor tavasszal, amikor jobb az idő, akkor keresettebbek, népszerűbbek ezek. Azonban az élővilág életciklusának változása az ő számukra is nehézséget okoz. Az idei túrákat még az előző év végén fixálták le, nem követve ezt az új beosztást. Előfordulhat, hogy az orgonavirágzás idejére tervezett túra idején az orgonák már túl lesznek ezen a fázison. Egy kiemelt program a nemzeti parkban a túzokdürgésre szervezett Túzokfesztivál. Ennél is előfordulhat, hogy a program napjára a túzokok már régen túl lesznek a dürgésen.

Boldog Gusztáv arra is mindenképpen felhívta a figyelmet, hogy ha valaki önállóan túrázik, kirándul, akkor nagyon figyeljen oda arra, hogy az állatokat ne zavarja meg, szemetet természetesen ne hagyjon. Továbbá ne lépjen senki a fokozottan védett területekre. Erről lehet tájékozódni a nemzeti park honlapján is, de a táblákat is igyekeztek minden olyan helyre, találkozási pontra kihelyezni, amelyen túl nem célszerű a kirándulóknak menni, az állatok védelme érdekében.

A szakemberrel készült teljes interjút itt meghallgathatják:

hirdetés