25 éve a zenei pályán – Bodrogközy Ritával beszélgettünk

bodrogközy rita interjú, Dirty Slippers Fotó: Körös Hírcentrum

Bodrogközy Rita 25 éves énekesnői pályafutása során rengeteg zenei formációban énekelt frontemberként, vagy háttér vokalistaként. Zenei érdeklődését, nyitottságát édesanyjától örökölte, aki elismert hegedűművész volt, Rita megszületése után viszont kizárólag hobbiszinten zenélt tovább.

Rita az iskolában aktív énekkaros volt, sok énekversenyt nyert, viszont a kötelezőnek mondható iskolai zenekar kimaradt neki – ezt később, már valódi zenekarokkal sikerült pótolnia. Elmondása szerint sokáig is tartott neki az együttműködés egy-egy zenekarral, ami annak köszönhető, hogy nem egy csapongó típus. Volt idő, amikor egyszerre több zenekara volt, de ez mára már lecsökkent egyre, a nemzetközi sikereket is elért Dirty Slippers együttesre. Velük volt szerencséje a legendás londoni Abbey Road stúdióban is dolgozni jónéhány dalon.

hirdetés

Fontos számukra a Suliturné elnevezésű iskolai rendezvényük, ahol egy koncert keretein belül osztanak meg hasznos és fontos tanácsokat a fiatalsággal drogokról, káros szenvedélyekről.

Önálló gyermekműsorai szintén igencsak népszerűek, amelyek elemei – az ismert gyermekdalok mellett – az ugrálóvár és a lufihajtogatás. Számára nem csupán műsorelem a közvetlenség és a gyermekszeretet. 25 éves pályafutása során rengeteg vicces, vagy meghökkentő esetet élt át, de igyekszik mindegyiket korrekten és megfontoltan kezelni.

A zenélés mellett a filmes vonalon is aktív. A Hungarikumok Nyomában című tv sorozat egyik főszereplője Kulcsár Edina, valamint Reviczky Gábor oldalán.

A teljes interjú itt hallható: