Három évre börtönbe kerül az embercsempész

határ, embercsempész Fotó: Police.hu

Folytatólagosan, vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette és csekély mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt a Battonyai Járási Ügyészség vádirata alapján 3 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt a Battonyai Járásbíróság előkészítő ülésén egy Magyarországon büntetlen előéletű 21 éves Romániában élő, román állampolgárságú férfit, akit kétszer is embercsempészeten kaptak. A bíróság ezen felül a férfit 6 évre kiutasította Magyarország területéről, elkobozta tőle a nála talált kábítószert és a megbízójával való kapcsolattartásra használt mobiltelefont, illetőleg kötelezte őt a nyomozás során felmerült bűnügyi költségből 610.000.-Ft megfizetésére. Az ítélet jogerős.

A Békés Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint, a fiatal férfi 2023 szeptemberében ismeretlen személy megbízásából vagyoni haszonszerzés végett kettő alkalommal nyújtott segítséget általa is tudottan az államhatárt a jogszabályi rendelkezések megszegésével, meg nem engedett módon, a „zöldhatáron” átlépő összesen 40 személynek azzal, hogy őket Magyarország délkeleti részéről az ország belseje felé szállította az általa vezetett járművel azért, hogy ezen személyek Európa más országaiba eljussanak.

hirdetés

2023. szeptember 18-án az általa vezetett, bérelt, román honosságú tehergépkocsival Battonya külterületére közlekedett azért, hogy gépkocsijával az ott várakozó külföldi állampolgárokat Magyarországon át, Olaszországba elszállítsa. 19 óra körül érkezett meg a Battonyáról-Mezőhegyesre vezető 4444-es számú útra, ahol megállt, majd gépkocsija rakterének ajtaját kinyitva addig várakozott, amíg a gépkocsihoz az útmenti kukoricatáblából sietve megérkezett és oda beszállt a Magyarország területére a „zöldhatáron” belépett 16 fő külföldi – 6 fő bangladesi, 7 fő nepáli és 3 fő indiai – személy.

Ezt követően a terhelt az autóval Magyarország belseje felé indult és azzal addig közlekedett, amíg a Battonyai Határrendészeti Kirendeltség járőrei az általa vezetett gépjárművet és az abban utazó személyeket rendőri ellenőrzés alá vonták, és a terheltet, valamint a migráns személyeket előállították.

A migráns személyek családtagjai, ismerősei azért, hogy az ismeretlen embercsempészek Olaszországba szállítsák őket, fejenként 3.000-3.200 Euro közötti összeget helyeztek korábban letétbe. A rendőri intézkedés során a terheltnél nem egészen 1 gramm tömegű, kábítószernek minősülő kristályos fehér port is találtak.

Ezt megelőzően, 2023. szeptember 09-én a terhelt ugyancsak abból a célból érkezett Magyarország területére, hogy ismeretlen személy megbízásából az ország délkeleti részéből migráns személyeket szállítson tovább úti céljuk felé. 2023. szeptember 09-ére virradó éjjelen Csongrád-Csanád vármegye területén az általa vezetett román honosságú kisteherautó rakterébe beszállított 24 fő – általa is tudottan az államhatárt a „zöldhatáron” átlépő – ismeretlen állampolgárságú személyt, és őket a magyar-szlovák határ közelébe, megbízója által meghatározott helyre vitte, ahol a migráns személyeket a gépjárműből kiszállította.