Letartóztatták a szarvasi tolvajt

bilincs, letartóztatás, kék Illusztráció: Pixabay.com

Üzletszerűen elkövetett lopás két rendbeli bűntette miatt kezdeményezte a Szarvasi Járási Ügyészség egy 59 éves büntetett előéletű szarvasi férfi letartóztatását, aki ismeretlen társaival együtt egyedül élő sértetteket károsított meg.

A Békés Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint, a férfi két társával együtt 2024. június 14-én, a délelőtti órákban jelent meg egy 77 éves idős férfi szarvasi tanyájánál, majd mindhárman bementek az ingatlan udvarára, ahol a sértettel a tanya megvásárlásával kapcsolatban beszélgettek. Távozásukkor a terhelt egyik társa – a terhelt tudtával – a ház teraszáról a terhelt által vezetett személygépkocsihoz vitt jogtalan eltulajdonítás céljából egy 52.000.-Ft értékű láncfűrészt és egy 87.000.-Ft értékű bozótvágót, majd távoztak a helyszínről. A férfi egy társával másnap délután ismét megjelent az idős sértett tanyájánál, a ház teraszáról jogtalan eltulajdonítás céljából ekkor egy 60.000.-Ft értékű 50 literes zománcozott üstöt vettek el, azt berakták az autóba és elhajtottak a helyszínről.

hirdetés

A bűncselekmény elkövetése miatt a terheltet a Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai 2024. június 16-án gyanúsítottként vonták felelősségre, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy rövid időn belül újabb bűncselekményt kövessen el. 2024. június 21-én, a délelőtti órákban szintén két társával együtt megjelentek egy egyedül élő férfinál azzal a szándékkal, hogy a sértettől készpénzt szerezzenek.

A terhelt bekopogott az ablakon azzal az ürüggyel, hogy befőttes üvegeket gyűjt. A sértett beengedte a lakóházába, és elkezdte összeszedni a befőttes üvegeket a ház különböző pontjairól. Eközben a terhelt – kihasználva a sértett figyelmetlenségét – kutatást végzett a lakóházban és az egyik asztal fiókjában 6.000.000.-Ft összegű készpénzt talált, amelyet magához vett. Ezt követően a terhelt a sértett által összegyűjtött befőttes üvegek, valamint az általa eltulajdonított készpénz birtokában távozott az ingatlanból.

A terhelt esetében a kényszerintézkedés több különös feltétele is fennállt. A járási ügyészség egyrészt azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert tartani lehetett attól, hogy a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával, a bizonyítékok manipulálásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné, illetőleg a bűnismétlés ténye és jövőbeli veszélye is megállapítható volt.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója, egyetértve a járási ügyészség indítványával, 1 hónapra elrendelte a férfi letartóztatását – áll a közleményben.

hirdetés