A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.
Ez is érdekelheti:
Tragédia Békéscsabán: negyedik emeleti lakásból zuhant ki egy férfiA vezetést Svájc szerezte meg az alacsony iramú és kevés izgalmat hozó mérkőzés 75. percében Breel Embolo góljával, de Anglia öt perccel később Bukayo Saka pontos lövésével egyenlített. A folytatásban és a ráadásban újabb gól már nem esett, így következett a tizenegyespárbaj, amelynek során egyedül Manuel Akanji, a svájciak védője hibázott, így az angolok jutottak tovább.
Gareth Southgate angol szövetségi kapitánynak ez volt a 100. mérkőzése a szigetországi válogatott edzőjeként. Az angolok a jövő szerdai elődöntőben a 21 órakor kezdődő Hollandia-Törökország mérkőzés továbbjutójával találkoznak majd Dortmundban.
Az Eb-n már megszokott felállásában, de az eddigiekhez képest lendületesebben és kreatívabb játékkal kezdett az angol együttes, ugyanakkor a magyarokkal azonos csoportban szerepelt svájciaknak is voltak felvillanásaik, nem egyszer szép támadást is vezettek, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. Így volt ez a másik oldalon is, igaz, a svájci védelemnek gyakrabban volt dolga, mint a szigetországiak hátsó alakzatának. A középpályán olykor kemény ütközések jellemezték a játékot és a felek már az első félidőben nagy küzdelmet folytattak minden egyes szabad labdáért. Svájc általában sokkal jobban megbecsülte azokat az időszakokat, amikor nála volt a labda, az angolok ritkán lassítottak a játékon, inkább megpróbáltak valamilyen módon veszélyt jelenteni Sommer kapujára. A szünetig aztán végül egyik csapatnak sem sikerült kaput eltaláló lövést produkálnia, így a pihenőre gól nélküli állásnál került sor.
Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a felek még annyi kockázatot sem vállaltak fel, mint az első 45 percben. Húsz perc után nemhogy helyzetet, de kapura lövésből is csak egyet láthatott a közönség, amelynek nagy része már azt is hangorkánnal díjazta, amikor valamelyik együttesnek sikerült kiharcolnia egy szögletet. Nem egyszer fordult elő, hogy valóságos állófutball alakult ki, a labdát birtokló csapat – jellemzően Svájc – ugyanis mindenáron magánál akarta tartani a játékszert, ezért csak a bombabiztos passzokat erőltette. Negyedórával a lefújás előtt aztán addig passzolgatott az angol tizenhatos előterében Svájc, hogy végül a tétovázó védők és Pickford kapus közreműködésével is megszerezte a vezetést. Öt perc múlva azonban a cserékkel felfrissített angolok Saka remek egyéni megmozdulása és lövése után egyenlítettek, ezzel kiharcolták a hosszabbítást.
A ráadás első részében Rice-nak és Bellinghamnek is volt gólszerzési lehetősége, de Sommer mindkét alkalommal védett. A folytatásban inkább a svájciak veszélyeztettek, Pickfordnak kétszer nagyot kellett védenie, gól viszont már nem esett. A tizenegyesrúgások során minden angol játékos pontosan célzott, Akanji gyengén elvégzett tizenegyesét azonban Pickford védeni tudta. Az angol válogatott az 1996-os torna óta először nyert 11-es párbajt Európa-bajnokságon – akkor a spanyolokat verte így a negyeddöntőben.
Eredmény, negyeddöntő:
Anglia-Svájc 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 5-3
————————————————–
Düsseldorf, Merkur Spiel-Arena, 46 907 néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
gólszerzők: Saka (80.), illetve Embolo (75.)
sárga lap: Kane (67.), illetve Schär (32.), Widmer (85.)
Anglia:
——
Pickford – Walker, Stones, Konsa (Palmer, 78.) – Trippier (Eze, 78.), Mainoo (Shaw, 78.), Rice, Saka – Bellingham, Foden (Alexander-Arnold, 115.) – Kane (Toney, 110.)
Svájc:
—–
Sommer – Schär, Akanji, Rodríguez – Rieder (Zuber, 64.), Freuler (Sierro, 118.), Xhaka, Aebischer (Amdouni, 118.) – Ndoye (Zakaria, 98.), Embolo (Shaqiri, 109.), Vargas (Widmer, 64.)
II. félidő:
———-
75. perc: a tizenhatoson belül, jobb oldalon helyezkedő Ndoye kapott remek labdát, középre passzolt, ahol Stones lábáról pattant Embolo elé a labda, a csatár pedig becsúszva talált be három méterről (0-1).
80. perc: Saka kapott labdát a jobb oldalon, befelé húzott, majd nagyjából 20 méterről remekül – a kapufa segítségével – lőtte ki a svájci kapu jobb alsó sarkát (1-1).
MTI










