Ukrán tisztségviselő: lelőtt orosz drónok roncsai okoztak károkat Kijev megyében

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Az orosz erők keddre virradó éjjel újabb dróntámadást hajtottak végre az ukrán főváros, Kijev környéke ellen. A légvédelem által lelőtt egyik Sahid drón roncsai egy családi udvarra hullottak, kigyulladt a tarló, és gazdasági épületekben keletkeztek károk – közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai közigazgatás vezetője a Facebookon.

hirdetés

A tisztségviselő hozzátette, hogy lakott területeken kívül lehulló roncsokat is rögzítettek. „A polgári és létfontosságú infrastrukturális létesítmények nem sérültek meg” – összegezte Kravcsenko. Az ukrán légierő a Telegramon arról tájékoztatott, hogy kedden az orosz hadsereg által Ukrajna ellen indított két Sahid csapásmérő drón „áttévedt” Fehéroroszországba. A Hajun fehérorosz katonai aktivitást figyelő portálon is megerősítettek ezt. Azt írták, hogy az első az éj folyamán lépett be, majd helyi idő szerint hajnali ötkor elhagyta az ország légterét Ukrajna felé. A másik a fehérorosz légtérben keringett, és több mint 300 kilométert repült. Elfogására felszállt egy Szu-30-as fehérorosz vadászbombázó és egy Mi-24-es helikopter. Július 11-e óta már négy orosz kamikaze drón lépett be Fehéroroszország légterébe – jegyezte meg a Hajun.

hirdetés

Az ukrán hírszerzés arról számolt be kedden, hogy kiberspecialistái önkéntes hackerekkel együtt előző nap támadást intéztek mintegy száz orosz internetes oldal ellen. Ezek közül 39 még most sem működik – tették hozzá. A közlés szerint a megtámadott oldalak zöme vállatoké, köztük a Lada gépkocsi forgalmazójáé.

Az orosz csapatok drónnal támadtak meg munka közben egy gázszerelő csapatot a déli Herszon megyében, Antonyivka településen – közölte a régió kormányzói hivatala. A támadásban egy gázszerelő és két helyi lakos megsérült. Olekszandr Prokugyin megyei kormányzó arról tájékoztatott, hogy reggel az oroszok egy piacra nyitottak tüzet Herszon városában. A támadás károkat okozott, de civilek nem sérültek meg – tette hozzá.

Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint két holttestet emeltek ki kedden a romok alól a Donyeck megyei Mirnohradban, amelyet vasárnap ért orosz csapás. Így a támadás halálos áldozatainak száma háromra nőtt. Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz ha

MTI

hirdetés