A biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség megőrzése napjaink egyik kiemelt feladata. A jövőnk szempontjából lényeges, hogy mindenre figyeljünk a minket körülvevő természeti környezetben: a növényekre, az állatokra és az élőhelyekre egyaránt, hisz ezzel tudjuk biztosítani saját magunk és utódaink jövőjét, hogy gyermekeink és unokáink élhető, szerethető környezetben és életkörülmények között élhessék le az életüket.

„A Sárrét maga volt a mese, hajdanában. Sok százezer holdnyi lápmező. Állandó víz alatt, úttalan és megközelíthetetlen táj” – írja Móricz Zsigmond a Kép a Sárrétről című 1935-ben kelt elbeszélésében.

A Körösök vidékét egykor úgy hívták: vadvízország, mely a Sárrét hatalmas, összefüggő mocsaraival az állat és növényfajok paradicsoma volt. A Sárrét azonban nemcsak a természet menedéke volt, hanem a honfoglalás óta lakott terület is, eleink védelmezője, mely Gyula várának 1566-ban bekövetkezett eleste után rejtekhelyet biztosított a magyarságnak a török pusztítás elől. Ha azonban kimegyünk a mai határba, akkor a XIX. századi folyamszabályozások eredményeként nem sok vízzel találkozunk. Így volt ez már közel kilencven éve is, mikor is így írt erről Móricz:

„Az ember belenyúl a természeti viszonyokba, s míg itt valamit csinál, ott elront valamit. A Nagy Magyar Alföld valamikor erdős, mocsaras rónaság volt – a török kor kipusztította az erdőket, a múlt századi mérnök-tatárok a vizeket.”

Váncsa Klára természettudományos muzeológus, a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársa számos előadást tartott már természeti környezetünkről, és annak változásairól a földtörténeti korok kontextusában. A szakember előadásaiban rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy természeti környezetünk védelme a biológiai sokszínűség megőrzésének záloga, így az élhetőbb jövő alapja is egyben. Vallja, hogy a természeti kincseinket és azok védelmének fontosságát elsősorban a fiatalokkal kell megismertetni, hisz felnőttként ők fogják majd kezelni a természeti környezetet. Az egyén felelőssége mellett ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy a ma diákjai közül kerülnek ki a holnap vezetői és döntéshozói.

A vadvízországot bemutató előadásban Váncsa Klára időutazásra hívja a hallgatóságot, mely során érdekfeszítően és jól érthető módon mutatja be Békés vármegye területének földtörténeti korokon átívelő történetét egészen a Tethys-óceántól napjainkig.

A természetben minden mindennel összefügg, ezért is történhet meg, hogy már most a bőrünkön érezzük a klímaváltozás következményeit. A magyarországi villámáradások, a szokatlanul erős viharok és az egyre szélsőségesebbé váló időjárás a globálisan zajló klímaváltozás részét képezik, melyek ugyanannak a folyamatnak az eredményei, melyek jéghegyeket szakítanak szét az Antarktiszon, vagy fél nap alatt másfél évnyi csapadékkal árasztják el az Arab-félszigetet. Azért is fontos a természettudományos ismeret, mert ha megismerjük a természet működését, és az azt befolyásoló folyamatokat, akkor könnyebben lehetünk környezettudatosak.

Váncsa Klára kiemelte, hogy a természeti környezet állapotán az emberiség fennmaradása is múlik: hogy lesznek-e beporzó rovarok, lesz-e megfelelő élelmiszer ellátás, illetve lesz-e elegendő ivóvíz a jövőben. Ezek a kérdések mind függenek attól, hogyan kezeli az ember a természetet. Az egykori mocsarak helyén kialakított szántóföldek a biodiverzitás szempontjából értéktelen kultúrsivatagok, melyekben csak alig néhány faj él meg. A szakember ezért is tartja örömtelinek az erdőtelepítéseket, azonban felhívja a figyelmet a vizes területek helyreállításának fontosságára is, hisz már egy kisebb vizes terület is nagy lökést ad a biológiai sokféleség javításáért folytatott küzdelemben.

Bár mára alig maradt valami Békés vármegye egykori természeti környezetéből, rajtunk is múlik, hogy abból a megmaradt kevésből mit örökítünk át utódainknak. Hogy fennmaradnak-e az olyan Békés vármegyéhez köthető, mára a kipusztulás szélére került emblematikus fajok, mint kondorosi határban élő bókoló zsálya, a csorvási löszgyepen tenyésző volgamenti hérics, vagy a Tompapusztai-löszgyepen élő magyar földikutya.

Egy faj kihalásával nemcsak a biodiverzitás csökken, hanem elveszítjük annak a lehetőségét is, hogy tanulhassunk tőle valamit. S hogy mit tanulhatunk egy-egy fajtól? Az űrkutatásban például egy gólyaorrféle növényt – ami egyébként gyomnövény – azért kutatnak, mert energiaszegény környezetben is képes maximalizálni az energiaforrásokat. A tudósok ennek a kis gyomnövénynek az energiagazdálkodásáról szerzett ismeretekre alapozva szeretnének továbblépni az űrkutatásban, ahol az energia jobb felhasználása kulcsfontosságú, és persze akár dollármilliárdok megtakarítását is jelentheti.

A természettudományos szakember beszélgetésünk végén arra is kitért, hogy örömmel venné, ha a Vadvízország kincsei című előadása mind több helyen, minél több diákhoz juthatna el, hisz a fiatalok edukálása a sikeres természetvédelem alapja.