A hőség miatt rövidül a kamionstop

Fotó: Körös Hírcentrum

A hőség miatt rövidül a kamionstop – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szombaton az MTI-vel.

„A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása augusztus 17-én, szombaton 15 órától augusztus 18-án, vasárnap 22 óráig, továbbá augusztus 19-én, hétfőn 22 órától augusztus 20-án, kedden 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakokban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között, valamint hétfő 22 óra és kedd reggel 6 óra között felfüggesztik” – írták a közleményben.

hirdetés

A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy „a felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is”. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja – olvasható a közleményben.

MTI