Kick-box világbajnokság: Úton a dobogóra!

Győz Debreczeni Lilla, kick-box vb Debreczeni Lilla

Budapesten az utánpótlás kick-box világbajnokságon a keddi versenynap igazi nagyüzemet hozott, hiszen folyamatosan dolgozott a nyolc tatami küzdőtér és a négy ring – és a kilencedik, a formagyakorlat küzdőtér! A formagyakorlatosokat ugyanis egy külön nagy teremben versenyeztetik, s így nem jelent gondot, hogy a kick-box formagyakorlatot zenére adják elő! Itt a gyermek mix team csapat tagjaként  Szemenyei Máté Bence arany érmet szerzett. Természetesen a nagy csarnokban is pörögtek az események – vegyes eredményességgel. A Békés Megyei Harcművész Szövetség versenyzői nagyjából „felesben” nyertek és vesztettek ezen a keddi napon.

A K-1 szabályrendszerben a másik Almási ikernek, Bélának  egy kemény azerbajdzsáni ellenfél jutott. Ugyanúgy küzdött, mint előző nap testvére, ugyanúgy megállta a helyét, ha nem is győzött. Jó úton járnak Hricsovinyi Károly tanítványai, mert bevállalósak, nem félősek, s ez fontos a ringben, ehhez már csak melót, az edzést kell hozzátenni. A tatamin vegyes a kép, a délelőtt, remekül sikerült, a délutánra ugyanez nem mondható el. Debreczeni Dezső így látta ezt a felemás keddi napot:

hirdetés

„A délelőtt nagyon jól sikerült, ügyesek voltak. Debreczeni Lilla, Szikora Gergő, Szikora Bence hozták a jó eredményeket, minden győztest csak dicsérni lehet. Aztán délután a szerencse  elpártolt tőlünk,  szoros mérkőzéseken szenvedtünk vereséget, egy ponttal Petró Lili, Matuska Máté kettővel, Bendegúz mérkőzése az utolsó menetben ment el, Peregi Botondnak sem sok hiányzott…Ezek fájdalmas vereségek voltak. Szerdán kiderül, hány érem lesz egyéniben , hiszen kilenc mérkőzés lesz!” Természetesen azért nem kell elkeseredni, hiszen többen – Debreczeni Lilla, Szűcs Levente, Hugyecz Donát, Jancsó Csenge, Békési Bence, Gajdács János már érmes helyen vannak, s remélhetőleg ezt a mérleget a szerdai versenynap javítani fogja.

KEDDI  MÉRKŐZÉSEK:

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

Junior korosztály
50 kg. Petró Lili –  *Nina Sigelska (Lengyelország) 10 : 11 a nyolc közé jutásért

74 kg. Malatyinszki Bendegúz – *Kaloyan Traykov (Bulgária)  15 : 25 a nyolc közé jutásért

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

47 kg. *Petró Bálint Sándor – Taib Botonjic (Szlovénia) 8 : 7 a nyolc közé jutásért

63 kg.

Matuska Máté – *Jaroslav Dvorak (Csehország) 12 : 14 a nyolc közé jutásért

Sánta Máté – *Dacian Negrut (Kanada) 5 : 15 a nyolc közé jutásért

Kadet 1 (serdülő) korosztály

37 kg. *Szikora Gergő Mihály – Szimon Korsyeko (Lengyelország)  14 : 7 a 8 közé jutásért

42 kg. *Szikora Bence – Adam Vojtek (Csehország)  5 : 2 a 8 közé jutásért

+47 kg.

*Szűcs Levente– Yun Chen Hsien (Kína)  10 : 1 a 4 közé jutásért
*Hugyecz Donát – Robert Nikoghosian (Örményország)  14 : 4 a 4 közé jutásért

28 kg. *Jancsó Csenge –   Everly Doveston (Nagy-Britannia) 6 : 4 a 4 közé jutásért

32 kg.  *Debreczeni Lilla – Karolina Chuda (Lengyelország) 7 : 4 a 4 közé jutásért

47 kg. Petró Laura – *Maya Desheva (Bulgária) 7 : 10 a négy közé jutásért

Gyermek korosztály

21 kg.*Gajdács János – Stepniak Leon (Lengyelország) 4 : 0 a 4 közé jutásért

24 kg. Griecs Ábel – *Kamen Dimitrov (Bulgária) 0 : 5  a 4 közé jutásért
27 kg. Peregi Botond – *Burkit Bayley (Nagy-Britannia) 4 : 6 a 4 közé jutásért

+36 kg. Szűcs Máté – *Harley Light (Nagy-Britannia) 4 : 6 a 4 közé jutásért 8.sz.tatami 39.mérk.

 LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

65 kg. Jancsó  Lili Berta – *Yasmine Singh (Írország) 1 : 2  a nyolc közé jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer

55 kg. Kurunczi Noémi – *Zahira Somohano Garcia (Spanyolország) 0 : 3 a nyolc közé jutásért

K-1 SZABÁLYRENDSZER

Junior 1 (Ifjúsági) korosztály

51 kg. Almási  Béla– *Tunar Huseynli (Azerbajdzsán) 0 : 3 a 4 közé jutásért 3.sz.ring  37.mérk.

FORMAGYAKORLAT szabályrendszer

Creatív fegyveres

Junior korosztály
4. Markovics-Horváth Mira

Gyermek korosztály

4. Szemenyei Máté Bence

Junior csapat Mix team,

4. Magyarország, benne Bak Ágnes Panna és Markovics-Horváth Mira

Gyermek mix team: 1. Magyarország, benne Szemenyei Máté Bence

Szerdai mérkőzések

POIN-FIGHTING szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

47 kg. Petró Bálint – Nicolo Guarnieri (Olaszország) a négy közé jutásért 8.sz.tatami 52.mérk.
42 kg. Debreczeni Frida – Eilidh Moorehead (Nagy-Britannia) a négy közé jutásért 7.sz.tatami 9.mérk.
60 kg.
Szabó Szófia – Rebecca Cassizone (Olaszország) a négy közé jutásért 8.sz.tatami 1.mérk.
Tóth Izabella – Ella Hawkes (Nagy-Britannia) a négy közé jutásért 8.sz.tatami 4.mérk.
65 kg. Jancsó Lili Berta – Lina Engelhardt (Hollandia) a négy közé jutásért 7.sz.tatami 8.mérk.

Kadet 1 (serdülő) korosztály
37 kg. Szikora Gergő Mihály – Luka Grabar (Horvátország) a négy közé jutásért 8.sz.tatami 37.mérk.
42 kg. Szikora Bence – Davide Lembo (Olaszország) a négy közé jutásért 8.sz.tatami 41.mérk.

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
63 kg. Tóth Lajos – Ioan Casco (Moldova) a 8 közé jutásért  1.sz tatami 45.mérk.

42 kg. Debreczeni Frida – Cristina Battistini (Olaszország) a négy közé jutásért 3.sz tatami 30.mérk.

KICKI-LIGHT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
63 kg. Tóth Lajos – Giacomo Sdogati (Olaszország) a nyolc közé jutásért 4.sz tatami 20.mérk.

FORMAGYAKORLAT szabályrendszer

Zenés formagyakorlat szabályrendszer

Junior nők
Bak Ágnes Panna 70.gyak.

Gyermek korosztály
Szemenyei Máté Bence 10.gyak.

Petró Bálint
Szikora Bence

hirdetés