Josep Borrell: európai fegyverek oroszországi használatának engedélyezése nem jelenti háború indítását Oroszországgal szemben

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Annak engedélyezése, hogy az uniós tagországok által Ukrajnának átadott fegyverek orosz területen található célpontok ellen is bevethetőek, nem jelenti azt, hogy az Európai Unió háborúba indulna Oroszországgal szemben – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek egynapos, nem hivatalos ülését követően pénteken.

Josep Borrell sajtótájékoztatóján közölte: az átadott fegyvereket Ukrajna önvédelemre használhatja a nemzetközi jognak megfelelően, akár az agresszor, Oroszország területén is. A fegyvertámogatással az Európai Unió megkönnyíti Ukrajna válaszát az orosz agresszióra, ez a válasz pedig megvalósulhat Oroszország területén is, a nemzetközi jognak megfelelően – mondta. Arról azonban minden ország maga dönt, hogy az általa biztosított fegyvereket Ukrajna használhatja-e orosz területen – hívta fel a figyelmet.

hirdetés

A főképviselő kijelentette: a katonai támogatás folytatása, beleértve a lőszerellátásra tett ígéret betartása elengedhetetlen. Ezzel összefügésben emlékeztetett: az EU és a tagországok által biztosított katonai támogatás összege ez idáig mintegy 43,5 milliárd eurót tesz ki. Hozzátette: a felajánlott katonai eszközök átadásának zökkenőmentesnek kell lennie és a korábbinál gyorsabban kell teljesülnie.

Az ukrán katonák uniós kiképzésével kapcsolatban azt mondta, ennek koordinálására, és a hatékonyság érdekében központot kell létrehozni Kijevben. Közölte ugyanakkor, a szakminiszterek abban egyeztek meg, hogy a katonai képzési misszió munkájának Ukrajnához a lehető legközelebb kell megvalósulnia, de nem Ukrajna területén. Elmondta azt is, hogy a tanácskozás résztvevői megegyeztek abban is, hogy az EU kiképző missziója keretében 75 ezer ukrán katona kiképzését kívánják befejezni az év végéig. Eddig 60 ezer embert képeztek ki – tájékoztatott.

Elmondta, az EU egyetért az európai védelmi képességek fokozásának szükségességében, melyhez az európai védelmi ipar fejlesztésére van szükség. Ez kapcsolatban van az ukrajnai támogatás folyamatos biztosításával is – tette hozzá. Kérdésre válaszolva Borrell kijelentette: nincs európai ország, amelyik Oroszországot védelmezné. Európa Ukrajnát védelmezi – húzta alá. Ezzel kapcsolatban közölte: a védelempolitika, ahogy a külpolitika is, „ha tetszik, ha nem”, nemzeti hatáskörbe tartozik.

A főképviselő példaként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert említette, aki – mint közölte – csütörtökön még Brüsszelben tárgyalt, pénteken már Oroszországba utazott. A tagországok képviselői „utazhatnak Moszkvába, vagy Pekingbe, ahova csak karnak”, ami nem jelenti azt, hogy esetleg Moszkvát védelmeznék – mondta. Egy feladatuk azonban van: lojalitás a közös uniós külpolitikához – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

MTI