Új vezetéssel kezdte meg a tanévet a Gyulai Szakképzési Centrum. Az első feladatokról, beiskolázásról, különböző programokról Pörneki Attilát, a centrum főigazgatóját kérdeztük a Körös Hírcentrum stúdiójában.
Július másodikán kezdődött meg a centrum átszervezése, az új főigazgató és főigazgató-helyettes akkor kezdte meg a munkát. Az orosházi tagiskola igazgatójaként Pörneki Attilának volt rálátása a centrum a működésére, azonban ahogy ő fogalmazott, mostantól egy új szemüvegen keresztül kell nézze a folyamatokat. Megismerkedtek még közelebbről a kollégákkal, a mindennapi szokásokkal.
A következő hetek feladata, már készülve a következő tanév beiskolázására, hogy átgondolják, mely szakmákat indítják majd az egyes tagintézményekben. Lesz-e szükség, igény új szakma indítására, vagy mások kivezetésére például. Az iskolai nyílt napok időpontjait ugyancsak hamarosan meghatározzák, hogy a leendő tanulók minél több információhoz jussanak. A technikum rendszeréről megosztotta, hogy már nem csupán a munkaerőpiac kiszolgálása a cél, hiszen egyre többen választják a felsőoktatást.
A duális képzés fontosságát hangsúlyozva kifejtette, ott már valódi munkatapasztalatot szereznek a fiatalok, felkészítve őket a valódi életre. Munkaszerződést kötnek a képzőhellyel, amikor lebetegednek, akkor táppénzre mennek, valódi bért kapnak, tehát belekóstolnak a felnőttlétbe. Jelenleg a közszolgálat, a szépészet és a vendéglátás a gyulai centrum legnépszerűbb ágazatai. Emellett az informatikát szintén egyre többen választják.
A Pörneki Attilával készült interjút itt meghallgathatják: