Rangos elismerést vehettek át az Észak-Macedóniában helytállt magyar tűzoltók

elismerték a Békés vármegyei tűzoltókat Fotó: BM OKF médiatár

Az Észak-Macedóniában augusztus elején pusztító erdőtüzek oltásában közreműködő tűzoltócsapatot köszöntötték ma a Belügyminisztériumban. A negyvenhat tagú egység augusztus elsején tizenhárom járművel indult útnak, miután a balkáni ország a kiterjedt erdőtüzek megfékezéséhez nemzetközi segítséget kért.

A magyar tűzoltók sokadszor bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetekben is helytállnak, ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is – kezdte köszöntőjét Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes a Belügyminisztérium márványteremben tartott rendezvényen.

hirdetés

Tizenegy napig, szinte megállás nélkül tartott a megfeszített munka, melynek eredményeképpen más országok tűzoltóegységeivel közösen sikerült megfékezni a tüzet – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a magyar kontingens több településen avatkozott be és védte az épített és a természetes környezetet.

A magyar csapat tűzoltók mellett logisztikusokból, drónpilótákból és az Országos Mentőszolgálat három egészségügyi szakemberéből állt. A kontingens augusztus elsején indult útnak és augusztus tizenkettedikén tért vissza Magyarországra.

A csapat tagjai számára Magyarország belügyminisztere rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát adományozta, amelyet Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a katasztrófavédelem főigazgatója és dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója adott át.

Az Észak-Macedónia területén tomboló erdőtüzek megfékezésére irányuló mentés során végzett kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát vehette át:

DR. TÍMÁR TAMÁS tűzoltó őrnagy, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Igazgató-helyettesi Szervezet, Vármegyei Főügyeleti Osztály, Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt főelőadója.

BUDAI JÁNOS c. tűzoltó zászlós, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gyulai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője.

HALÁSZ GÁBOR tűzoltó őrmester, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Békéscsabai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője.

PATAI JÓZSEF tűzoltó őrmester, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója.

RUCK JÓZSEF RICHÁRD tűzoltó őrmester, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gyulai Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság beosztott tűzoltója.