Vármegyei kincseket mutat be a természetfotó kiállítás

természetfotója Fotó: Körös Hírcentrum

Megnyitotta legújabb időszaki kiállítását a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Sor került a „Békés Vármegye Természetfotója 2024” című pályázat legszínvonalasabb alkotásainak bemutatására, illetve megtudhatták a pályázók és az érdeklődők, hogy kiket díjazott idén a zsűri.

Váncsa Klára, a múzeum természettudományos muzeológusa, a kiállítás kurátora kifejtette, 7-től 70 éves korig voltak jelentkezők, tehát igen széles volt a résztvevők köre. A témákat tekintve ugyancsak igen színes anyag jött össze, madarak, rovarok, fák, Békés vármegye természeti csodái tűnnek fel a képeken. Összesen 40 fotót választottak a kiállításra, viszont nehéz dolga volt a zsűrinek az idei évben is. 2024-ben második alkalommal hirdették meg a Békés Vármegye Természetfotója pályázatot. Már a tavalyi anyag is annyira érdekes lett, hogy több vármegyei intézmény kérte el, az ideit szintén viszik majd tovább.

hirdetés

Bár még valóban csupán a második pályázaton vannak túl, dr. Bácsmegi Gábor múzeumigazgató úgy látja, egyre inkább egy rangos versennyé növi ki magát ez a megmérettetés. A megnyitót követő kerekasztal beszélgetésen ezt Boldog Gusztáv természetvédelmi szakember, a képeket elbíráló zsűri egyik tagja szintén kiemelte, látva, hogy színvonalasabb, művészibb alkotások érkeztek 2024-ben. Az igazgató hozzátette, idén már láthatta a közönség a tavalyi nyertesek saját kiállítását, amely inkább szociofotókat vonultatott fel. Ez a lehetőség jövőre ugyancsak adott lesz a mostani díjazottaknak.

hirdetés

Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, a zsűri elnöke elárulta, annak idején ő maga is a Munkácsy Múzeumban ismerkedett először preparátumokon keresztül a madárvilággal. Ma már sajnos igazgatóként nem tölthet annyi időt a természetben, amennyit szeretne. Viszont ezek a képek pont ezeket a csodákat mutatják be. Az ártéri erdők állatvilága, a holtágak, a szikes puszták mind-mind helyet kaptak a tárlaton.

Első helyen végzett Méhes Miklós Rántott béka, zime-zum című fotója, a második helyezést Lustyik Gábor Hajnali repülés című képe érte el, míg a harmadik Flender János Téli színek című alkotása lett.

 

hirdetés