Több autót elkötött és kifosztott két gyomaendrődi fiatal

autó, vezet, műszerfal, ittas vezetés, halálos baleset Kiemelt kép illusztráció!

A Gyulai Járási Ügyészség 5 rendbeli társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, annak 1 rendbeli kísérlete, 1 rendbeli lopás bűntette és 6 rendbeli vétsége miatt emelt vádat két fiatalkorú elkövető – egy jelenleg 17 éves és egy 18 éves büntetlen előéletű gyomaendrődi férfi – ellen, akik nem egészen két nap leforgása alatt öt autót kötöttek el és fosztottak ki.

A Békés Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint, a két fiatal terhelt barátok voltak, és 2023. szilveszterén közösen kitalálták, hogy jogtalan használat céljából idegen gépjárműveket fognak elvenni. A fiatalkorú terheltek közös elhatározásukat meg is valósították, és annak érdekében, hogy rendszeresen vagyoni értékekhez jussanak, a jogtalan használat céljából elvett gépkocsikból több esetben különböző értéktárgyakat is eltulajdonítottak, illetve lezáratlan gépjárműveket kifejezetten azzal a céllal nyitottak ki és kutattak át, hogy azokból értékkel bíró tárgyakat vegyenek el. A terheltek további cselekményeinek az vetett véget, hogy 2024. január 02-án reggel elfogták őket.

A fiatalkorú terheltek az egymás után eltulajdonított autókkal Gyomaendrődön kocsikáztak, azokat felváltva vezették, majd közterületen hátrahagyták őket. Az egyik autóval egyikőjük Gyomaendrőd külterületén, a Fűzfás-zugi holtág és a Hármas-Körös árvízvédelmi töltésének közelében egy vízelvezető árokba hajtott, és a gépjármű ott elakadt, ebben az autóban 170.000.-Ft-os kár keletkezett. A terheltek magukkal vitték az autók indítókulcsait, de ezen felül az egyik autóból iratokkal teli pénztárcát is elvittek 47.000.-Ft készpénzzel és egy 10.000.-Ft értékű fülhallgatót.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a terhelteket tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján hozott büntetővégzésében közérdekű munka büntetésre ítélje és fejenként 55.000.-Ft erejéig rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást. A közérdekű munkát az elítélt hetente legalább egy napon – a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében –, díjazás nélkül végzi. A közérdekű munkára ítélt köteles a számára meghatározott munkát elvégezni. Ha az elítélt a számára meghatározott munkát önhibájából nem végzi el, a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni.