Áthajtott a piroson, majd a gyalogosok között szabálytalanul jobbra fordult egy autós Szarvason

áthajtott a piroson Szarvason Forrás: Police.hu

Szabálytalankodó autóst rögzített egy másik kocsi fedélzeti kamerája Szarvason. A felvétel nem jutott el a rendőrséghez, de a közösségi médiának köszönhetően a sajtó bemutatta. A szarvasi rendőrök a történteket látva eljárást indítottak, és azonosították a felvételen látható sofőrt.

Áthajtott a piroson, majd a gyalogosok között szabálytalanul jobbra fordult egy autós október 24-én 12 óra 30 perc körül Szarvason, a Szabadság út és a Béke utca kereszteződésében. Az esetet egy, a közlekedési lámpánál várakozó autós fedélzeti kamerája rögzítette. A felvétel felkerült a közösségi média oldalaira, onnan pedig az országos híradások is átvették. A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai is a sajtóból értesültek erről, a felvétel alapján pedig keresni kezdték a szabálytalankodó sofőrt. Munkájuk rövid időn belül eredményt hozott, és azonosították azt a helyi férfit, aki a kocsit vezette.

hirdetés

Mivel számos szabályt megszegett, több eljárás is indult ellene. Közigazgatási bírságra számíthat azért, mert áthajtott a lámpa tilos jelzésén, és azért is, mert egy másik kamerafelvétel tanúsága szerint nem használta a biztonsági övet. Emellett szabálysértési feljelentés készült ellene, mert megszegte a kanyarodási és az elsőbbségadási szabályokat, elmulasztotta az irányjelző használatát, és nem az arra kijelölt forgalmi sávból kanyarodott le.

Police.hu