Világbajnok vajdasági kick-boxossal erősödött a magyar válogatott

Kéri Valentina Kéri Valentina

A 27 éves Kéri Valentina magyar színekben indul a jövő heti athéni kick-box Európa-bajnokságon. A zentai születésű, de évek óta már Szegeden tanuló sportolónő korábban a szerb válogatott tajgaként két világbajnoki címet is nyert a ringben. Kéri Valentina célja az Eb-n a jövő évi Világjátékokon való részvétel kiharcolása.

hirdetés

Kéri Valentina 13 évesen kezdett kick-boxolni szülővárosában, Zentán, Halász Mihály kezei alatt. Élete első felnőtt világbajnokságán, amelynek éppen Budapest adott otthont 2017-ben, aranyérmet nyert a kiütésre menő low-kick szabályrendszer 60 kg-os súlycsoportjában. Később ugyanezt megismételte 2021-ben immár a 65 kg-ban, legutóbb pedig a tavaly őszi, a szaúd-arábiai Rijádban lebonyolított Küzdősportok Világjátékán is aranyérmet nyert a ringben.

hirdetés

Időközben középiskolai tanulmányai befejeztével Szegedre költözött, és egészen a mai napig ott él, tanul a Szegedi Tudományegyetemen, és edzései nagy részét is Szegeden végzi, ahol az erőnléti edzésekben Sántha Gergely edzővel dolgozik együtt.

Az elmúlt éveken többször is felmerült a közös munka gondolata hazánk és a világ egyik legsikeresebb kick-box egyesületével, a Halker-Király Teammel, ami a közelmúltban meg is valósult. Ennek is köszönhető, hogy Kéri Valentina a jövő hétfőtől szombatig tartó görögországi kontinensviadalon már magyar színekben lép a szorítóba.

„Korábban is beszéltünk már arról, hogy próbáljam meg esetleg náluk. Most egy nagy lehetőség adta meg a végső lökést. Így ugyanis elindulhatok az Európa-bajnokságon egy olyan kategóriában, amely ott lesz majd a jövő évi Világjátékokon is. Ez nem az én eddigi szabályrendszerem, a low-kick, hanem egy másik ringes szakág, a K1, és a súlycsoport is magasabb, 70 kilogramm, mégis úgy döntöttünk, hogy belevágok. Világjátékokra eddig még nem sikerült kijutnom, és mivel a kick-box még nem olimpiai sportág, ez a multisport-esemény jelenti a csúcsot nálunk” – mesélte Kéri Valentina.

A vajdasági sportoló elmondta: Athénban a legjobb négy között kellene végeznie, hogy részvételi jogot szerezzen a Világjátékokra.

„Nem akarok túlzott elvárásokat magammal szemben támasztani, mert ez hatalmas váltás rövid idő alatt. Már önmagában az is az, hogy magyar színekben indulok, de hogy emellett még más szakágban és más súlycsoportban is… Ez annyi impulzus, hogy egyelőre azt szeretném, hogy bejussak a legjobb négy közé, amivel kvótát szereznék a Világjátékokra. Ha ez sikerült, akkor lesz kicsit több időm felvenni a ritmust, még jobban felkészülni, hozzásimulni az új dolgokhoz. De most tényleg az lenne a cél, hogy sikerüljön az első négyben végezni. Biztos, hogy nem lesz könnyű, mert erős a mezőny, de ha összejönne, akkor természetesen utána a Világjátékokon való minél jobb szereplés lesz a következő, amiért dolgozni fogunk” – jelentette ki a magyar színekben debütáló világklasszis, aki a múlt héten már a válogatott többi tagjával együtt készült a tatai edzőtáborban az Európa-bajnokságra.

MKBSZ

hirdetés