Elhunyt Forgács Gábor

meghalt Forgács Gábor

Hosszan tartó betegség után 76 éves korában elhunyt Forgács Gábor színész, humorista.

„Hosszú, méltósággal, megingathatatlan hittel és humorral viselt betegség után ma reggel elhunyt apukám, Forgács Gábor. Temetéséről a későbbiekben adunk hírt” – adta hírül lánya, Forgács-Győrfi Beáta Facebook oldalán.

hirdetés

Előadói karrierje az 1972-es Ki mit tud?-dal indult el, érdeklődése rövidesen, Koós János hatására azonban a humor, illetve a színészet felé fordult. 1975-1977 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, aztán 1993-ig a Vidám Színpadot, 1998-ig pedig a Mikroszkóp Színpadot erősítette, mielőtt szabadúszóvá vált. Basszusgitárosként tagja volt Magyarország első színészzenekarának, amiben Bubik István és Sipos András doboltak, ifjabb Latabár Kálmán zongorázott, Mikó István pedig gitározott.

„Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Forgács Gábor hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Forgács Gábor 1975–1977 között a Békés Megyei Jókai Színházban szerepelt, kezdetben segédszínészként. 1977–1993 között a Vidám Színpad, majd öt évig a Mikroszkóp Színpad tagja volt. 1997-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet, 2011-ben pedig Pepita-díjat kapott” – búcsúztatta ekkori színészét a Vidám színpad a Facebook oldalán.

Fotó: Forgács Gábor 2018. szeptember 19-én. / Zih Zsolt / MTVA / MTI

hirado.hu

hirdetés