Békésbe jött volna Révész Zsuzsa gyilkosa

Révész Zsuzsa gyilkosa Békés megye

Letartóztatta a bíróság azt a 18 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra szurkálta Révész Zsuzsát, az RTL volt kommunikációs vezetőjét. Az emberöléssel gyanúsított Sz. Tamás, az áldozat lányának a volt barátja volt – írja a 24.hu.

hirdetés

A portál értesülései szerint az emberöléssel gyanúsított fiú azt szerette volna elérni a mai bírósági meghallgatása során, hogy bűnügyi felügyeletbe kerüljön és a Békés vármegyében élő édesanyjának az otthonát jelöljék ki a kényszerintézkedés helyéül , de ezt elutasították, és a bíróság elrendelte a letartóztatását.

hirdetés

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatosan elmondta, hogy a nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően a jelenlét biztosítása, bizonyítás befolyásolása, és bűnismétlés veszélyének a kizárása miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását. A védelem fellebbezett, így a végzés nem végleges.

hirdetés

A 24.hu úgy tudja, az emberöléssel gyanúsított fiú, ahogy a gyanúsítotti kihallgatása során, úgy most sem tett vallomást.

A 18 éves fiú Németországban élt az áldozat lányával, akit megvert. A portál szerint a korábban pszichés zavarokkal kezelt fiú a Benelux államokba járt át fociz, és itt bántalmazta a volt barátnőjét.

hirdetés

A lány szülei azonnal kocsiba ültek, és hazahozták a lányukat, majd elvitték a János kórházba látleletet vetetni. Az édesanya szombaton ezzel az okmánnyal ment be a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen.

Amikor hazaért, azonnal hívta a családját telefonon. A fiú ekkor támadt rá lesből és megkéselte. A mentősök hosszasan küzdöttek a nő életéért, de már nem tudták megmenteni. A Blikk azt írta, hogy Sz. Tamás 35-ször szúrta meg az RTL volt kommunikációs vezetőjét. A gyanúsított védője szerint a védence és a barátnője külföldön kölcsönösen bántalmazták egymást. a tragédia előtt. A lány szakított vele, a férfi pedig azt feltételezte, hogy a párja megcsalja őt.

Fotó: Révész Zsuzsa / Instagram

hirdetés