Észak-Korea ratifikálta az Oroszországgal kötött védelmi szerződést

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Kim Dzsongün észak-koreai vezető kedden aláírta a Phenjan és Moszkva között június 19-én megkötött, az általános stratégiai partnerségről szóló szerződést, amelyet előző nap ratifikáltak államfői rendeletként – jelentette a KCNA északi-koreai hírügynökség.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt szombaton írta alá az Oroszország és Észak-Korea (KNDK) közötti átfogó stratégiai partnerségről szóló szerződés ratifikációs törvényét, miután az orosz parlament alsóháza október 24-én jóváhagyta a paktumot. A dokumentum a két ország között 2000. február 9-én megkötött barátsági, jószomszédi és együttműködési alapszerződést hivatott felváltani. Az új megállapodás a ratifikációs okmányok cseréjének időpontjától lép majd hatályba, és határozatlan időre szól.

hirdetés

A szerződés negyedik cikke kimondja, hogy amennyiben az egyik fél ellen egy másik állam vagy több ország fegyveres támadást intéz, és háborús állapotba kerül, akkor a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt neki, minden rendelkezésre álló eszközzel.

Amerikai, nyugat-európai és ukrajnai közlések szerint az orosz-észak-koreai átfogó védelmi megállapodás értelmében Phenjan csapatokat küldött szövetségesének.

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök azt közölte, hogy 11 ezer észak-koreai katona érkezett a dél-oroszországi kurszki régióba, ahová az ukrán csapatok augusztusban törtek be, az észak-koreai erők pedig már részt vesznek az ottani harcokban.

MTI

hirdetés