Több forrással gazdálkodhat Békéscsaba a TOP Plusz keretében

Békéscsaba Fotó: Körös Hírcentrum

A közelmúltban ült össze első alkalommal Békéscsaba újonnan megválasztott képviselő-testülete. A közgyűlésen szó esett a város pénzügyi lehetőségeiről, de elismerések is gazdára találtak. A részletekről a Fidesz-KDNP frakciót képviselve Opauszki Zoltán tanácsnok, illetve Nagy Sándor önkormányzati képviselő tartottak sajtótájékoztatót.

Túl sok napirendi pontot nem tárgyaltak a képviselők, viszont szó volt az ülésen a költségvetés jelenlegi állapotáról – kezdte a beszámolót Opauszki Zoltán. Megfontolt tervezés, fegyelmezett gazdálkodás és szépen alakuló bevételek jellemzik eddig a város pénzügyi helyzetét. Az önkormányzati intézmények esetében lényeges szempont volt már a tervezéskor a munkahelyek megtartása, a fejlesztéseinek, kiegyensúlyozott energetikai gazdálkodásának biztosítása. Az előző esztendőben nagyon jól alakultak Békéscsaba adóbevételei, az idei évet viszont óvatosabban tervezték. Még van olyan állami energetikai támogatás, amely nem érkezett be a város számlájára. Ez is arra sarkallja a képviselőket, hogy továbbra is a takarékos gazdálkodást tartsák fent az év hátralevő részében.

hirdetés

A TOP Plusz projekt fejlesztései szintén napirendre kerültek, itt egy módosítást hajtottak végre. Ennek egy fontos része, hogy közel 900 millió forint kiegészítő forrást kap az önkormányzat a geotermikus rendszer kialakításának első ütemére. A második ütem során építenének ki egy távfűtési hálózatot a kitermelő kút és a belváros között, ezzel összekötve az önkormányzati intézményeket, a kutat és az energiaközpontot. Egy másik fontos tételként békéscsabai iskolák fejlesztésére 950 millió forint többletforrást kap az önkormányzat, ez Herczeg Tamás országgyűlési képviselő lobbytevékenységének is köszönhető – tette hozzá a tanácsnok.

Nagy Sándor beszélt a Békéscsaba forgalmi rendjével foglalkozó napirendi pontról. Ebben olyan javaslatok szerepeltek, amelyeket el kell végezni a közlekedés biztonsága érdekében. A fagallyazás maga több mint 76 millió forintos költséget jelentene a városnak, így azt ütemezni kell. De szó van még jelzőtáblák cseréjéről, illetve útburkolati jelek megerősítéséről.

Opauszki Zoltán adott tájékoztatást arról, hogy kik érdemelték ki idén a Békéscsaba Kultúrájáért, illetve a Békéscsaba Sportjáért kitüntetéseket. Előbbit a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, továbbá a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kapja, utóbbit pedig posztumusz Suhajda Szilárd csabai származású hegymászó, valamint dr. Kalmár Zsuzsa, aki a helyi tornasport egyik kiemelkedő alakja.

Opauszki Zoltánnal a közgyűlésről beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában is. Az elkészült interjút itt meghallgathatják:

hirdetés