Színpompás együttállás lesz látható az égbolton december elején. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagai – tudatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Azt írták, az együttállás különlegessége, hogy „a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordul vissza retrográd irányba, ami azzal jár, hogy a bolygó egy héten keresztül a csillaghalmaz mellett szinte egy helyben rostokol”. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az együttállás már egy kis kézi távcsővel is látható.
A jelenség november 28. és december 10. között bármelyik tiszta éjszakán megfigyelhető lesz. A bolygó és a csillaghalmaz december 4-én hajnali fél 4-kor látszik majd legközelebb egymáshoz. Ekkor a Mars a csillaghalmaz szélétől mindössze 1,7 fokra lesz, és a déli horizont felett jó magasan, kb. 63 fokkkal lesz megfigyelhető az égi páros.
A Mars bő kétéves keringési ciklusa során 2025. január 12-én, vasárnap érkezik a legközelebb a Földhöz, amikor csak 96 millió kilométer lesz a két bolygó közti távolság. Ekkorra egészen fényes, látványos égitest lesz, kövér északi pólussapkája és szürkéskék tengerei is megcsodálhatók távcsővel – írta tájékoztatójában az intézmény.
A Méhkas csillaghalmaz, vagy más néven Praesepe a Földhöz egyik legközelebbi nyílthalmaz. Több mint 1000 csillag alkotja, különlegessége pedig, hogy közelsége és nagy mérete miatt tiszta, derült és sötét égbolton szabad szemmel is megpillantható, halvány derengő foltként a Rák csillagkép közepében.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó vasárnap esti tetőteraszos észleléssel készül az együttállásra – írták. Decembertől pedig a Mars megfigyelése lesz főszerepben, amelyre legközelebb csak 2 év múlva adódik lehetőség.
Az eseményről és a Csillagvizsgáló programjairól bővebb itt olvashat.