Idén tizenkettedik alkalommal gömbölyödik ki égi kísérőnk – írja az Ng.24.hu alapján az Időkép.
Vasárnap láthatjuk az év utolsó teliholdját. Égi kísérőnket pirkadat előtt és alkonyat után is megfigyelhetjük, valamint egész éjjel. A Hold napkelte után nyugszik le, valamint napnyugta előtt kel fel, így a holdkelte és a holdnyugta sem lesz látványos.
Holdunk viszont látszólag közel lesz az égen a Jupiterhez, így együttállásukat is megfigyelhetünk már ma este a keleti horizont fölött, ha a felhők is engedik, viszont sokfelé kell számítanunk erősen felhős, borult időre, inkább csak az éjszaka közepén kezdhet felszakadozni a felhőzet az északnyugati, valamint a nyugati és az északi tájakon.
A Hold és Jupiter ma este 4 fok látszólagos távolságra lesz egymástól, a Jupiter lesz alacsonyabban, kicsit jobbra az égen a Holdhoz képest. Vasárnap hajnalra viszont ez a látszólagos távolság 6,5 fokra nő, mikorra elérik a nyugati horizontot.
A telihold megfigyeléséhez a vasárnap este lesz ideálisabb, ugyanis a napközbeni hidegfront hatására tisztul majd a levegő, és vastagabb felhők is csak kevés helyen lehetnek az égen, ezzel szemben vasárnap a hajnalt megelőző órákban még több tájegységünkön számíthatunk erősen felhős időre.