A TopLaptop Kft. 2008-ban jött létre, az azóta eltelt években sokat változott a cég. 2024 májusában ismét léptek egy nagyot, elindították a Neos Game & Service-t, amely nem csupán egy számítástechnikai üzlet, de egy közösségi tér is.
Kialakítottak az Andrássy út 50. alatti üzleten belül egy pultot egy kisebb kínálattal, illetve ugyanitt létrehoztak egy kis közösségi teret, főleg fiatal gamereknek. Ezzel lehetővé tették, hogy az érdeklődők kipróbálhassák náluk a különböző eszközöket, játékokat, majd ha úgy érzik, vásároljanak is belőlük. Párzsa László, a cég ügyvezetője úgy látja, a városban eddig nem nagyon volt példa ilyen interaktív üzlethelyiségre, ezért valósították meg ők.
Jelenleg ötféle gamer gépet tudnak kipróbálni a kicsik-nagyok ebben a térben, így látja akár a család is, hogy melyik a testhezálló a leendő tulajdonosnak. Ugyancsak különböző monitorokat választottak mindegyikhez, tehát ezeket szintén tesztelheti bárki. Hasonlóan a többi eszközhöz, a székek is különbözőek, felvillantva a választási lehetőségeket. Így amellett, hogy játszhatnak itt a betérők, lett az üzletnek egy bemutatóterme. Őszig ráadásul díjmentesen játszhattak a fiatalok, csupán egy időlimitet szabtak meg, hogy többen is sorra kerülhessenek. Már vannak visszatérő játékosok, tehát a népszerűsítésben sokat segített az új terem. Kiegészítették a kínálatot rágcsálnivalóval és üdítővel is, hogy teljes legyen az élmény.
Az újítások mellett megtartották természetesen az üzlet szerviz funkcióját is. Példaként említette, hogy ha egy szülő behoz egy számítógépet javításra, addig a gyerek nyugodtan leülhet játszani, internetezni. Ugyan a közösségi rész használata már pénzbe kerül, az ügyfelek természetesen továbbra is ingyen használhatják. Ez is volt a vízió az üzlethelyiség kialakítása mögött: a gyerek ismerkedjen meg a gamer világgal, majd ha eljön az ideje, a cég szakemberei tudnak segíteni a megfelelő gép összeállításában, szervizelésében. És bár konzolokat nem tartanak, a szervizelésüket ugyancsak meg tudják oldani. Valamint, ha valaki újra cserélné korábbi eszközét, a használt gép felvásárlása náluk megoldható, vagy akár beszámítják egy új eszköz árába.
A gamer világhoz ma már hozzátartozik az e-sport, amelyben ugyancsak benne van a cég. Igyekeznek megszólítani a 8-12 és a 12-től huszonévesekig tartó korosztályt is. Saját rendezvényt szintén szerveztek már többet, többféle játékkal. Együttműködési megállapodásuk van a Békéscsabai E-Sport Egyesülettel, a szervezet tagjai már indultak világbajnokságon is. A legutóbbi csapatedzésnek éppen a feljebb említett közösségi tér adott otthont, illetve hamarosan gyerekeknek felkészítő tábort szerveznek a témában. Ezen a területen közösen dolgoznak még a Békéscsabai Szakképzési Centrummal is, a Trefort tagiskola legutóbbi országos e-sport versenyének szponzorai voltak.
Az ünnepekre teljesen feltöltötték a bolt készleteit, bármiben tudnak segíteni, ami egy jó gamer szoba kialakításához kell. A berendezéstől kezdve az alkatrészekig mindent tartanak. Ráadásul, ha valakinek a használható gépek valamelyike tetszik meg, azt össze is rakják neki. Illetve ajándékutalványt is vásárolhat náluk bárki, ha nincs pontos elképzelés arról, mit adna szívesen karácsonyra. Emellett továbbra is foglalkoznak új és használt laptopokkal, irodai és gamer használatra ugyanúgy. 2025-re szintén számos tervük van, például többféle ingyenes workshopot szeretnének megvalósítani, amelyek a számítástechnika világába, újdonságaiba adnak majd betekintést.
Az üzlet hétfőtől péntekig 9-től 18 óráig, illetve szombaton 15 óráig van nyitva, az ünnepek előtt is. Az üzlet szolgáltatásairól bővebb információt találnak a honlapjukon, a Facebook, Instagram és TikTok felületeken.