Fülöp Csaba: A kerékpárutak mellett a tárolók számát is emelni kell

fülöp csaba Fotó: Körös Hírcentrum

December 12-én tartotta meg idei soros közgyűlését Békéscsaba képviselő-testülete. A felmerült témákkal kapcsolatban Fülöp Csaba önkormányzati képviselő számolt be sajtótájékoztatója keretében.

hirdetés

A képviselő kiemelte, hogy 2025-ben a 2024-eshez képest keletkező iparűzési adó-többletet elvonja az állam az önkormányzattól, majd azt – ha kell, akkor kiegészítve – beteszik a Versenyképes Járások Program pályázati alapjába. Erre a csabai járás települései egymással összedolgozva pályázhatnak. Viszont ez a folyamat azt eredményezi, hogy a költségvetést tűpontosan kell megtervezni, hiszen hiába lesz magasabb az adóbevétel, abból nem tud a város szabadon gazdálkodni.

hirdetés

Az új költségvetés ugyanúgy négy pilléren nyugszik majd, mint a korábbiak. Ezek a folyamatos működés biztosítása, beruházások elindítása és folytatása, a város rendezettségének megtartása, valamint az önként vállalt feladatok folytatása. Fülöp Csaba támogatta a koncepciót, úgy véli, jövő év elején nagy segítség lesz, ha már a valódi számokkal tudják megtölteni az anyagot. Fontos lenne, hogy folytatódhasson az idén indult járdaépítési, valamint a parkolóbővítési program. Emellett a lakosság biztonságát szolgálná, ha a biztonsági kamerák hálózatát is bővíteni tudnák.

A városi mobilitás, a kerékpárút-hálózat fejlesztése ugyancsak téma volt az ülésen. Ehhez kapcsolódva kifejtette, nem csak az utak minőségét kell javítani, fontos a tárolók számának emelése is. A választókörzetében az elmúlt években több mint száz szilárd burkolatú tárolót telepítettek. Ennek a finanszírozása részben a képviselői keretből valósult meg. Viszont a lakosok folyamatosan jelzik a további igényeiket, ráadásul inkább nagyobbat, mint kisebbet szeretnének. Vannak továbbá városszerte olyan létesítmények, csomópontok, ahol ugyan van tárolókapacitás, de nem elég.

Illetve arról is fontos beszélni, hogy több szakaszon együtt közlekednek a gyalogosok és a kerékpárosok, viszont az út nincs elég széles ahhoz, hogy az elválasztó vonalat felfessék. Így rendszeresen balesetveszélyes helyzetek alakulnak ki. A képviselő azt indítványozta, hogy erre a helyzetre találjanak valamilyen megoldást, akár fessenek fel piktogramokat az útszakaszra, hogy ki melyik oldalon közlekedhet.

hirdetés