Idén is megszervezte karácsonyi ünnepségét a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ Békés vármegyei intézménye, melyet a fiatalok nagy lelkesedéssel és sok ajándékkal vártak.
Ferenczi-Gulyás Adrienn, a szociális intézményegység vezető ápolója megosztotta, a fiatalok különböző műsorszámokkal is készültek a mentálhigiénés szakemberek segítségével. Várta őket egy fotófal is, ahol közös fényképeket készíthettek. Majd egy közös karácsonyi étkezésre vártak minden résztvevőt. Majd egy élőzenés műsorral folytatódott a program, ahol kikapcsolódhattak, táncolhattak az ellátottak.
Ez is érdekelheti
Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani november 17–23. közöttAz Angyalok szárnyalása idén is hatalmas sikerrel, nagyon pozitív élményekkel zárult, azóta már eltelt néhány nap, így a fiatalok kipihenhették magukat – árulta el Ferenczi-Gulyás Adrienn. Lélekben már a jövő évi előadásra készülnek. Ötletelnek, hogy ki miben, hogyan szeretne színpadra állni, illetve természetesen alig várják, hogy a próbákat elkezdhessék. Az idei előadást is nagyon pozitívan élték meg, a visszajelzések ugyancsak megerősítették őket abban, hogy megéri az esemény a fáradtságot.











