Sztojka Tibi gyakorlatilag belenőtt a zenélésbe, hiszen apai ágon muzsikus családba született. Egyik öccsével, Attilával és édesapjukkal a mai napig vállal bálokon, falu- és városnapokon, éttermekben, valamint egyéb rendezvényeken klasszikus, „vendéglátós” zeneszolgáltatást. Noha rengeteget köszönhet a mulatós, illetve a „vendéglátós” zenészi pályának – első sorban a zenei és az emberi alázatot, valamint a rengeteg tapasztalatot -, mégis igyekezett hamar kitörni a „mulatós énekes” skatulyából.
Sokrétű énekes, vendéglátós múltja miatt rengeteg zenei stílus tartozik a kedvencei közé, de a szíve mégis a lírai, magas mondanivalójú dalok felé húz. Szólópályájának indulása a 2010-es évek elejére nyúlik vissza. Ekkor forgatták ugyanis a videoklipjét „Úgy fáj nekem, ha elmész” című szólódalához az akkori Kőrös Hotel épületében. Történt ugyanis, hogy szálloda akkori tulajdonosa belekukkantott a forgatási folyamatokba, megtetszett neki a zenei világ. Az illető úr megkérte Tibit, hogy írjon egy dalt Karácsonyra. Meg is született a „Fájó Karácsony” című szerzemény, amely Tibi elmondása szerint, valóban szomorúra sikerült. A dal tetszést váltott ki és „önálló életre kelt”. Eljutott a Magneoton kiadóhoz, akik felvették a kapcsolatot Tibivel és elindult velük egy közös munka.
Ez is érdekelheti
Nem tudták megmenteni az idős férfi életét MezőberénynélDalait nagyrészt zenei producere Csicsák Norbert írja és hangszereli, akiben Tibi maximálisan megbízik. Ezt több szerzemény sikere is bizonyítja. A Magneoton kiadónak köszönhetően dolgozott már együtt Mohamed Fatimával és Kökény Attilával is.
Sztojka Tibivel Nédó Géza beszélgetett a Körös Hírcentrum stúdiójában. A teljes beszélgetés itt hallgatható meg: