Március 23-án lezajlott az időközi képviselő választás Orosháza 1. számú egyéni választókerületében, ahol végül Lengyel Rebeka, a Válaszd Orosházát! jelöltje diadalmaskodott a négy induló közül.
Ma reggel 6 órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek Orosháza 1. számú egyéni választókerületében. Az érintett szavazók az Evangélikus iskolában, a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodában, valamint a Vörösmarty iskolában adhatták le voksukat valamelyik jelöltre 19 óráig. Mint arról szó esett korábban, Orosháza polgármestere, Raffai János december 17-én lemondott képviselői mandátumáról. Ezért volt szükség az időközi egyéni választókerületi képviselő választásra.
Ahogy azt dr. Tatár Zoltántól, Orosháza jegyzőjétől megtudtuk, Lengyel Rebeka végzett a voksok alapján az első helyen, összesen 596 szavazattal, ez az összes szavazat mintegy 71 százaléka. Tehát igen meggyőző eredmény született – tette hozzá a jegyző. Sándor Zoltánné 197 szavazatot kapott, a megjelentek mintegy 23,5 százaléka támogatta. Balog Attila 26 szavazattal a harmadik, Hajdú Boglár 20-szal a negyedik lett. A választókerületi névjegyzékben szereplő választópolgárok közel 41 százaléka ment el szavazni – derült ki a valasztas.hu adatai alapján. Rendkívüli esemény nem zavarta meg a voksolás menetét, minden rendben zajlott.