Március 23-án lezajlott az időközi képviselő választás Orosházán, az 1. számú egyéni választókerületben, amelyet Lengyel Rebeka, a Válaszd Orosházát! jelöltje nyert meg a négy induló közül, a szavazatok több mint 70 százalékával.
Mint elmondta, nem számított ekkora arányú győzelemre. A kampányidőszak viszonylag gyorsan lezajlott, viszont így is számos új tapasztalatot gyűjtött az új képviselő. A programjában is az szerepelt, hogy kiemelt hangsúlyt fektet a kapcsolattartásra a lakosokkal, ennek egyik eleme volt az utcafórumok megtartása. Itt személyesen megismerte a körzet lakóit, ők felvázolhatták a saját meglátásaikat, problémáikat. Többen említették a kátyús utcákat, emellett Gyopárosfürdő sorsára ugyancsak sokan kíváncsiak voltak. A programjában szereplő pontokat igyekszik a ciklus végéig megvalósítani, és abban is biztos, hogy ez a választási eredmény egy visszaigazolás a városvezetés felé. Megköszönte még a támogatók és a választók bizalmát.
Azt Raffai János, Orosháza polgármestere is megerősítette, hogy a 71 százalékos győzelem mint eredmény magáért beszél. Ő is egy visszaigazolásként tekint erre, amelyet a megkezdett munka miatt kaptak. Úgy látja, hogy megértették a lakosok, hogy egy olyan helyzetet örökölt a városvezetés, amin változtatni nem tudnak, de dolgoznak a problémákon. Sokszor nehéz és fájdalmas lépéseket kell megtenni, viszont ezekkel Orosháza ismét a fejlődés útjára léphet. A város támogatása továbbra is megvan, és minden pletyka vagy rossz hír keltés ellenére a város a változás mellett van. A cél, hogy szakmai alapokon működjön a munka, ne pedig politikai síkon.