Nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagy Márton kifejtette: az intézkedés akkor vezethető ki kockázatmentesen, ha tartósan 5 százalék alá esik az élelmiszerinfláció. Ha a kormány a meghosszabbítása mellett dönt, akkor az várhatóan a nyár végéig tart majd – közölte.
Ez is érdekelheti
12. alkalommal valósul meg az Angyalok szárnyalása BékéscsabánAz élelmiszerek esetében felmerült még 10 termékkör, amelyek bevonását vizsgálják az érintett körbe, de egyelőre megvárják, hogy alakul májusban és júniusban az infláció – tette hozzá.
A miniszter elmondta: a jövő héten tárgyal a kormány az árréscsökkentés kiterjesztéséről a háztartási cikkekre, piperecikkekre, gyermekápolási termékekre. Ebben a körben 25-30 termékkategóriát vizsgálnak, ami több ezer különböző tételt jelenthet.
Az intézkedésről Nagy Márton úgy fogalmazott: felmerült, hogy van-e jogosultsága egy másik formában történő, akár végleges fenntartásának is, és hozzátette, hogy sok országban vezettek be tartósan hasonló döntéseket.
MTI













