Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg

dróncsapás, megsebesültek, Jaszenove, ukrán mozgósítás, orosz amerikai, Ukrajna drónokkal, Donald Trump, engels, Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.

hirdetés

A 24 éves pilótának az idén ez a negyedik, pályafutása során pedig a hatodik futamgyőzelme, mellyel növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. Piastri mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren kettős sikert ünnepelhetett.

A dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel, míg a négyszeres vb-győztes, címvédő Max Verstappen negyedik lett a Red Bull-lal.

A rajt után a második helyről induló Norris megtámadta az első kanyart kissé elfékező Verstappent, kettejük csatájából a McLaren versenyzője jött ki rosszabbul, visszacsúszott egészen a hatodik pozícióig. Verstappen mögé Andrea Kimi Antonelli sorolt be másodiknak, Piastri pedig harmadiknak, de kisvártatva utóbbi meg tudta előzni a Mercedes fiatal olasz pilótáját. Közben Norris is megkezdte a felzárkózást és a nyolcadik körben már negyedik volt, egy körrel később pedig egy sima előzéssel feljött harmadiknak.

Piastri a 10. körtől folyamatosan támadta Verstappent a vezetésért, s végül a 14. kör elején sikerült – a címvédő kisebb hibáját is kihasználva – átvennie az éllovas pozíciót. Közben Norris is utolérte az élen csatázó duót, majd neki is lehetősége adódott támadni Verstappent. Először a 17. körben sikerült a brit versenyzőnek az előzés, de azután visszaadta a pozíciót holland riválisának, mert a manőver közben elhagyta a pályát. Két körrel később viszont a mclarenes simán lehagyta ellenfelét, és feljött másodiknak.

Verstappen a 26. kör végén hajtott a boxba kerékcserére, az első két helyen száguldó McLaren-versenyautók pedig – virtuális biztonsági autós szakasz alatt – a 29. kör befejeztével kaptak friss abroncsokat. Velük együtt állt ki új gumikért Russell, aki ennek a húzásnak is köszönhetően Verstappen elé tért vissza a pályára. Huszonöt körrel a leintés előtt így Piastri, Norris, Russell volt az első három sorrendje, Verstappen pedig több mint 2.5 másodpercre volt utóbbi versenyzőtől.

A hajrában a McLaren kettős sikerét, illetve Piastri győzelmét sem veszélyeztette semmi, Russellnek pedig sikerült megőriznie a harmadik helyet Verstappennel szemben, akinek nem volt esélye megtámadni brit riválisát.

A világbajnoki idény két hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.

MTI

hirdetés