Böhöm nagy bölények, pöttöm kis állatok – élmények a Körösvölgyi Állatparkból

Böhöm nagy bölények Fotó: Dr. Gyüre Péter

Nemrégiben a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Természetvédelmi mérnök MSc és Természetpedagógia szakirányú továbbképzési szakos hallgatói szakmai terepgyakorlat keretében látogattak el a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyére, a Körösvölgyi Állatparkba.

A gyakorlat célja az volt, hogy a hallgatók élményszerű módon ismerjék meg a Kárpát-medencében élő állatfajokat és az állatparkot, mint természetvédelmi szemléletformálási helyszínt, környezeti nevelési jó gyakorlatot.

Az állatparkban a hallgatók szakvezetéses túra keretében tekinthették meg a Kárpát-medencére jellemző fajokat. Az állatparki terepgyakorlat során részletes ismertetőkre került sor a bemutatott állatfajokról, azok élőhelyéről, aktuális természetvédelmi vonatkozásairól, ökológiai státuszáról. Bemutatásra kerültek többek között az állatpark aranysakáljai, szarvas- és bagolyféléi, európai bölényei, fakó keselyűi és farkasai is.

Böhöm nagy bölények
Fotó: Dr. Gyüre Péter

Emellett a túra részvevői képet kaphattak arról is, hogyan valósítható meg a természetvédelem és az ismeretterjesztés összehangolása egy nemzeti parki bemutatóhelyen. A vezetés során megfigyelhetők voltak az állatpark interaktív természetvédelmi oktatási eszközei is, illetve elhangzott milyen környezeti nevelési lehetőségek állnak itt rendelkezésre.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kiemelten fontosnak tartja a természetvédelmi és környezeti nevelési szakemberképzést, mely oktatási területek gyakorlati megvalósításhoz évtizedek óta aktívan járul hozzá.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park