Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

nemzeti adó és vámhivatal, elektronikus áfarendszer

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra. Az érintetteknek 15 napjuk van kitölteni a gyors és egyszerű online adategyeztetési kérdőívet, és javítani a feltárt hibákat, így elkerülhetik a 300 ezer forintos bírságot és a későbbi revíziót.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025 februárjában teljesen új, a nemzetközi színtéren is úttörő eljárásként indította útjára az első digitális adategyeztetéseket. A piloteljárások sikere után az adategyeztetés mára a hivatal innovatív gazdaságfehérítési eszköztárának szerves részévé vált, és az adózók is kihasználják az új jogintézmény biztosította előnyöket, hiszen így elsőként ők kapnak lehetőséget a hibák javítására, elkerülve a szankciókat.

A ma induló adategyeztetésben a NAV azokat az adózókat szólítja meg, akik értékesítéseik összesített értéke alapján vélhetően nem megfelelő gyakorisággal nyújtják be áfabevallásaikat. A vállalkozásoktól érkező online számlaadatok, pénztárgépadatok, valamint az étel- és italautomaták adatainak elemzéséből, ez az adat a NAV rendelkezésére áll. Vagyis, akik a NAV által nyomon követett értékesítéseik szerint átlépték az éves áfabevallásra jogosító értékhatárt, és mégsem tértek át a negyedéves vagy havi bevallásra, most még büntetés nélkül javíthatják adataikat vagy pótolhatják kötelezettségeiket.

A cél most sem a bírságolás. Az adategyeztetés könnyen és gyorsan elvégezhető a NAV Ügyfélportálján, elmulasztása azonban súlyos következményekkel jár: aki 15 napon belül nem végzi el, az nemcsak 300 ezer forintos mulasztási bírságra, hanem egy jóval időigényesebb és megterhelőbb revízióra számíthat. De nemcsak ezért fontos, hogy minden érintett éljen a lehetőséggel, és határidőben tisztázza az adateltérést, hanem azért is, mert a NAV rendelkezésére álló pontos, jó minőségű, valós idejű adatok – a különböző adat-visszamutatási, validációs és bevalláskiajánlási szolgáltatásokon keresztül – összességében a vállalkozások életét könnyítik meg, csökkentve az adminisztrációs terheket – írja közleményben a NAV.