Az infúziós pumpa csövének elvágásával akart „segíteni” apján egy sarkadi fiú.
A napokban tölti be 14. életévét az a sarkadi fiú, aki beteg édesapját látva úgy döntött, segít neki: az egyik látogatás alkalmával megmarkolta bicskáját és elvágta a csövet, amely a centrális vénát egy pumpával összekötve továbbította a gyógyszereket a magatehetetlen férfi szervezetébe.
Az intenzív osztály személyzete észlelte a bajt és sikerült közbeavatkozniuk
A mozdulat életveszélyes állapotot idézhetett volna elő: az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó levegő légbuborékot, az pedig légembóliát okozhatott volna.
A fiú beismerő vallomást tett
Elmondása szerint nem tudta kezelni mindig erős apja hirtelen ágyhoz kötöttségét, kiszolgáltatottságát. Tettének helytelenségére a kifolyó vér és a berohanó ápolók láttán döbbent rá. Kiderült, előzőleg az apja kórházi ágya melletti gépet próbálta kikapcsolni, a hangos jelzésre azonban ápoló érkezett és helyreállította azt. Ezután nyúlt bicskájáért.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják, szabadlábon védekezhet – számolt be Facebookon a Rendészeti Államtitkárság.
Az RTL Híradó összeállítása: