Idén már 28. alkalommal valósulhat meg a Csabai Kolbászfesztivál, középpontba állítva a méltán híres, itthon és külföldön egyaránt elismert hungarikumot. A többnapos esemény során nem maradhat el a gyúrás, amelyből kicsik és nagyok egyaránt kiveszik a részüket, valamint a különböző zenei koncertek sem.
Egy valódi disznótorral hívták fel a figyelmet a szervezők arra, hogy már csak alig néhány hét és kezdetét veszi a Csabai Kolbászfesztivál, az ország egyik legismertebb gasztronómiai élménye. A fesztivál hagyományosan az őszi disznóvágások idején zajlik, ezáltal is kapcsolódva a népi hagyományokhoz. Hégely Sándor fesztiváligazgató elárulta, a rendezvény újra divatossá tette a disznótorokat. Fiatalok, idősebbek rengetegen látogatnak ki a különböző programokra. Ahogy ő foglmazott, már a fiatalok sem bújkálnak előle, az identitásuk része lett. Így a rendezvény nemcsak a helyi gasztronómiát népszerűsíti, hanem turisztikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű a régió számára, évente több tízezer látogatót vonz az országból és külföldről egyaránt.
Ez is érdekelheti
Frontálisan ütközött két autó MezőberénybenAz első fesztivált 1997-ben rendezték meg, és az évek során folyamatosan bővült a programkínálat. A kezdeti, szűkebb körű eseményből mára egy komplex kulturális és gasztronómiai fesztivál vált, ahol a kolbászgyúró versenyek mellett koncertek, gyermekprogramok, népművészeti bemutatók és szakmai konferenciák is helyet kapnak. A fesztivál ma már a helyi közösség és a kolbászkészítés hagyományának ünnepe is.

A fesztivál szervezői a rendezvényen teret adnak a jótékonykodásnak is – emelte ki. A tavalyi esemény idején kezdődött nagyjából a műanyag palackok visszaváltása, amik így pénzt értek. A szervezők tartottak attól, hogy ennek ellenére sok lesz az eldobált palack. Az igazgató feleségének támadt az az ötlete, hogy ezzel összefüggésben vállaljanak fel egy jó ügyet. Gyűjtőpontot alakítottak ki, ahová kiírták, hogy aki szeretne egy jó célért tenni, vagy csak nem szeretné visszaváltani a flakonját, az oda viheti.
A fesztivál ideje alatt összegyűjtött üres palackokból származó bevételt – amit a szervezők megdupláztak – a Békés Vármegyei Központi Kórház gyermekosztályát támogatták. A közel 1,1 millió forintot a sajtótájékoztató keretében vette át dr. Becsei László, a kórház főigazgató főorvosa Hégely Sándortól. A pénzből a kis betegek bent tartózkodását igyekeznek majd szebbé, jobb élménnyé tenni – árulta el a főigazgató.
A sajtótájékoztatón Vargas Tamás alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az évszázados tradíciókat élteti ez a négynapos eseménysorozat, ami trendi és számos érdeklődőt ér el határon innen és túl. A városvezetés nevében megköszönte a szervezők munkáját, valamint azt, hogy mindig tudnak valami újat nyújtani.
A fesztivál a gasztronómia mellett természetesen zenei élményekkel is szolgál majd. Idén a fellépők között lesz majd a Halott Pénz, a Gypo Circus & Szirota Jennifer, a Bohemian Betyars, a Follow The Flow, vagy éppen a NOX és Regán Lili is. A teljes programot a rendezvény plakátján tekinthetik meg.
