Virágok tették színesebbé az idei Tortamustra versenyt

Tortamustra Fotó: Körös Hírcentrum
hirdetés

A közelmúltban megvalósult a Tortamustra, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum egyik legnagyobb rendezvénye. A zsűri közel negyven tortát, süteményt kóstolt végig, ugyancsak számos designer tortát értékelt a külleme alapján.

hirdetés

Martyin Emília, a múzeum igazgatóhelyettese köszöntőjében kiemelte, 2015 óta része ez a rendezvény az intézmény életének. Az idei volt a hetedik. Mindig próbáltak olyan témákat kigondolni, amelyek kötődnek a néprajzhoz is, ezúttal a virágokra esett a választás. Abban bíztak a szervezők évről évre, hogy ezzel az eseménnyel egy olyan réteget is meg tudnak szólítani, aki nem feltétlenül szánna időt egy kiállítás megtekintésére. De így nagyobb kedvvel nézi meg őket, ha már úgyis az épületben van.

hirdetés

Pataki Ádám cukrászmester, a zsűri elnöke elárulta, 2025-ben a marcipánnak kellett megjelennie az íz kategóriában nevezett tortáknál. Ez egy nehéz feladat, mert számos egyéb alapanyag nagyon könnyen el tudja nyomni. Ami sajnos meg is történt, ahogyan azt a szakember megosztotta a rendezvény végén összefoglalt gondolataiban. Ugyancsak hozzátette, hogy a kevesebb ismét több – amit érdemes megfogadni a cukor esetében is, ne essünk túlzásokba!

DSC_0510
DSC_0525
DSC_0516
DSC_0488
DSC_0481
DSC_0365
DSC_0326
DSC_0324
DSC_0321
DSC_0318
DSC_0315
DSC_0310
DSC_0308
DSC_0306
DSC_0301
DSC_0299
DSC_0298
DSC_0296
DSC_0295
DSC_0293
DSC_0292
DSC_0291
DSC_0289
Tortamustra
DSC_0540
DSC_0401
DSC_0404
DSC_0583
DSC_0622
DSC_0656
DSC_0662
DSC_0672

 

hirdetés

Bartus Dóra olimpiai aranyérmes cukrász kiemelte, nagyszerű ízekkel és kiváló technikákkal ismét találkozott idén a zsűri a torták íz kategóriájának értékelése során. A fő alapanyaggal érezhetően nehezebben boldogultak a nevezők, bár valóban nem egy szokványos elem a háziasszonyok konyhájában. Viszont a párosítások igen sokszínűek voltak, ami nagyon megörvendeztette a zsűritagokat. Szerencsére egyre inkább a természetes alapanyagokat választották a készítők, ami ismét pozitívum.

Az idei versenykiírás egyik újdonsága volt, hogy az egyes kategóriákban nem csupán egy-egy helyezést hirdettek ki, hanem a pontok alapján többen is kaptak minősítéseket. Ez nemzetközi szinten egy bevált módszer, ráadásul picit megkönnyíti a zsűri dolgát is, nem kellett annyira szigorúan pontozzanak.

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!