Záporoztak az érmek a 26. Nemzetközi Kutina Open kick-box versenyen

kick-box verseny ALTE–Debreczeni Team
hirdetés

A horvátországi Kutinában 26. alkalommal rendezték meg a Kutina Open „A” kategóriás nemzetközi kick-box versenyt, amelyen kilenc ország 95 klubjának 732 versenyzője összesen 996 nevezéssel vett részt.

hirdetés

Mivel a versenyt egyetlen nap alatt bonyolítják le, meglehetősen mozgalmas és pörgős rendezvény zajlott a hét tatamis küzdőtéren és a ringben. A házigazda Sport Kickboxing Kutina klub évek óta aktívan részt vesz a legtöbb nemzetközi kick-box versenyen, így nem csoda, hogy saját rendezvényük is nagy népszerűségnek örvend.

hirdetés

A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül a JALTE–Debreczeni Team meglehetősen népes csapattal képviseltette magát Kutinában. A gárda kiválóan szerepelt, hiszen a klubok közötti éremtáblázaton a második helyen végzett 13 arany-, 15 ezüst- és 15 bronzéremmel. Ez az eredmény jól mutatja, hogy a zömében utánpótláskorú versenyzők jó úton járnak.

A csapat legeredményesebb tagja Debreczeni Frida lett, aki három aranyérmet szerzett. Két-két arannyal térhetett haza Matuska Máté, Tóth Izabella és Peregi Zétény.

hirdetés

Debreczeni Dezső vezetőedző így értékelte tanítványai teljesítményét:

„Jól szerepelt a csapat. A fárasztó nap végére a versenybírók is elfáradtak, ami a felnőtt eredményeinken meglátszott. A két válogatott jobb formában volt, mint legutóbb Bristolban – főképpen Malatyinszki Bendegúzon lehetett ezt látni –, hiszen Viczián Dániel eddig is megbízhatóan versenyzett. Előttük a világbajnokságra felkészítő válogatott edzőtábor áll. A versenyzők többsége jól teljesített, és örömteli, hogy a kezdőbbek között is látszanak a tehetségek.”

EREDMÉNYEK
POINT-FIGHTING szabályrendszer

Felnőtt korosztály
69 kg. 3.Viczián Dániel
74 kg. 3.Viczián Dániel
84 kg. 2.Malatyinszki Bendegúz
89 kg. 2.Malatyinszki Bendegúz

Junior korosztály
57 kg. 3.Sánta Máté Dániel
63 kg. 2.Sánta Máté Dániel
69 kg. 1.Matuska Máté

74 kg.
1. Matuska Máté
3. Csiernyik Zsombor

79 kg. 2.Csiernyik Zsombor

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
57 kg. 3.Szikora Bence
42 kg. 1.Jancsó Csenge
55 kg. 1.Debreczeni Frida
65 kg. 1.Tóth Izabella

+ 65 kg.
1.Tóth Izabella
3.Koczka Kata Izabella

Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg. 3.Békési Bence
32 kg. 1.Peregi Botond

47 kg.
1.Peregi Zétény
3.Tóth Kevin

28 kg. 2.Fábián Kira
32 kg. 3. Fábián Kira
47 kg. 3.Debreczeni Lilla

Gyermek korosztály
24 kg. 2.Gróf Nándor
27 kg. 2. Griecs Ábel

30 kg.
2.Gajdács János
3.Griecs Ábel

+36 kg. 3. Lakos Zente
24 kg. 2.Born Heidi
30 kg. 2.Batke Eszter
33 kg. 3.Batke Eszter
+36 kg. 3.Nagy Nóra

BEGINER (kezdők)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
+69 kg. 1.Tóth Bence Adrián

Kadet 1 (serdülő) korosztály
47 kg. 2.Juhász Petra Angelika

Gyermek korosztály
30 kg. 1.Juhász Richárd György
36 kg. 2.Juhász Richárd György

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

50 kg. 1.Debreczeni Frida

65 kg. 2.Tóth Izabella
+65 kg. 3.Koczka Kata Izabella

Kadet 1 (serdülő) korosztály
47 kg. 1. Peregi Zétény
47 kg. 2.Nátor Petra

Beginer (kezdők) kategória
Kadet 1 (serdülő) korosztály
47 kg. 2.Juhász Petra Angelika

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
50 kg. 1.Debreczeni Frida

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!