Johnny Moonlight – a színpad és a valóság határán

Johnny Moonlight interjú Johnny Moonlight / Fotó: Körös Hírcentrum
hirdetés

Johnny Moonlight – mint oly sok előadóművész – már fiatal korában a zene világába csöppent. Pályafutását újhullámos punkzenekarok tagjaként kezdte, ahol énekelt, gitározott és dalszövegeket is írt.

hirdetés

Szólókarrierje a 2000-es évek derekán indult, egy angliai munka mellett. Ekkor született meg a Johnny Moonlight művésznév is, amely azóta egyfajta alteregóként kíséri. Elmondása szerint a Johnny Moonlight-karaktert több, számára meghatározó művész személyiségéből „gyúrta össze” – olyan alkotókból, akik mind a mai napig hatással vannak rá.

A hétköznapokban igyekszik élesen elválasztani a színpadi énjét a magánembertől, ugyanakkor saját szerzeményeiben gyakran megjelennek valódi, átélt események és személyes élmények. Műsoraival elsősorban az idősebb korosztályt szólítja meg, repertoárjában neves előadók dalai szerepelnek, ám időről időre egy-egy saját dalt is előad.

hirdetés

Mozgalmas pályafutását hamarosan írott formában is szeretné megörökíteni. Készülő írásában nemcsak életrajzát, hanem életútja tanulságait és hasznos gondolatait is megosztja majd az olvasókkal.

Johnny Moonlight-tal Nédó Géza beszélgetett.

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!