Az orosz erők újabb csapást mértek a dél-ukrajnai Herszon városára, a támadásban életét vesztette egy 88 éves nő, egy 51 éves egészségügyi dolgozó pedig súlyosan megsebesült – közölte Olekszandr Prokugyin megyei kormányzó szombaton a Telegramon.
A közlés szerint helyi idő szerint délelőtt 10 óra tájban mért az orosz hadsereg tüzérségi csapást a megyeszékhelyű városra. „A megszálló erők lakóházat találtak el” – emelte ki Prokugyin.
Ez is érdekelheti
Hármas karambol Békéscsabán, egy autó kigyulladtAz ukrán légierő reggeli jelentése szerint Oroszország péntek este hét órától három Kinzsal rakétával és 135 drónnal támadta meg Ukrajnát. A légvédelem két rakétát és 91 drónt semmisített meg, ugyanakkor egy rakéta és 41 csapásmérő drón becsapódását rögzítették 13 helyszínen, továbbá négy helyen roncsok lezuhanását.
Denisz Smihal védelmi miniszter arról tájékoztatott a Telegramon, hogy a keleti Dnyipropetrovszk megyébe látogatott, ahol megismerkedett az ukrán 59. különálló drónos rohamegység felelősségi övezetének aktuális hadműveleti helyzetével. „A parancsnoksággal és az egyes irányok vezetőivel megvitattuk a valós helyzetet és azokat a kérdéseket, amelyek további figyelmet igényelnek” – írta Smihal.
Emellett meghallgatta a felszerelés javítására, a harci munka hatékonyságának növelésére, valamint a személyi állomány körülményeinek javítására tett konkrét javaslatokat.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során 265 összecsapás volt az orosz erőkkel, ebből 107 a Donyeck megyei Pokrovszknál.
A kijevi katonai vezetés szombati összesítése szerint Oroszország ukrajnai embervesztesége meghaladta az egymillió 157 ezer főt, az ukrán erők pénteken egyéb haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek hat orosz harckocsit, húsz tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 490 drónt.
MTI











