Egy internetes portálnak köszönhetően virtuálisan ismét követhető a Mikulás, aki egy nap alatt igyekszik körbejárni a Földet, hogy minden gyermeknek eljuttassa az ajándékokat.
Bár Magyarországon december elején hoz mindenféle finomságot és különböző meglepetéseket a Télapó a kicsiknek-nagyoknak, a világ több országában úgy tartják, hogy december 24-én járja körbe a Földet, hogy elvigye a gyermekek ajándékait. A Flightradar24 pedig ismét élesítette a hagyományos Mikulás-követő funkcióját. A „SANTA1”, „HOHOHO” vagy a rénszarvas orrára utaló „R3DNO53” hívójellel ellátott szán valós időben követhető, ahogy elképesztő tempóban szeli át az eget. Az oldal azt is bemutatja, milyen járművel közlekedik a Mikulás, honnan hová tart, milyen sebességgel közlekedik. Ráadásul, hogy még könnyebben követhető legyen, a többi repülőtől eltérően egy rénszarvasok húzta szán a Télapó ikonja.
A fejlesztők idén is kitettek magukért a humoros műszaki adatok terén! A kilenc „hajtóművel” (azaz rénszarvassal) felszerelt szán hivatalosan a SLEI típuskódot kapta, lajstromjele pedig stílszerűen HOHOHO. A jármű nyilvános adatai szerint a Mikulás nem kíméli a technikát, hiszen gyakran a hangsebességet is átlépve, mintegy 11-12 kilométeres utazómagasságban közlekedik a kontinensek között, hogy a több mint 1700 éves „sárkányszerkezettel” időben kézbesíthesse az összes ajándékot, mielőtt átszelné az Atlanti-óceánt Amerika felé.
A Körös Hírcentrum szerkesztősége ezúton is békés, boldog karácsonyt kíván minden kedves olvasójának!









