Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter bizakodó hangnemben köszöntötte a 2026-os évet, hangsúlyozva a város elmúlt évi sikereit és a jövőre vonatkozó ambiciózus terveket. Az újévi fogadáson a városvezető nemcsak a lezárt beruházásokra tekintett vissza, hanem kijelölte a megyeszékhely fejlődésének új irányait is.
A közelmúltban megtartotta újévi állófogadását Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a városháza dísztermében. Az eseményre meghívást kaptak a környező települések polgármesterei, a helyi közélet és vállalkozási szféra szereplői. A Körös Hírcentrumot Bacsa Lajos kereskedelmi igazgató képviselte. A megjelenteket elsőként Liszi Melinda színművész köszöntötte, majd egy prezentációt tekinthettek meg a vendégek, amely Békéscsaba 2025-ös évét foglalta össze. Szó esett benne a különböző fejlesztésekről, helyi feladatokról, kulturális és sportsikerekről. Ezt követte a városvezető újévi beszéde.
Ez is érdekelheti
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó SzeghalmonSzarvas Péter kiemelte, a fő kérdések alapvetően nem változtak Békéscsabán: van-e fejlődés, meg tudják-e tartani azt a szolgáltatási színvonalat, ami eddig jellemző volt. Az ezekhez hasonló kérdésekre a 2025-ös évre vonatkozóan még némi kétellyel tudott volna válaszolni tavaly ilyenkor. A prezentáció is jól szemléltette, mennyi területen kell helytállni az önkormányzatnak és a partnerszervezeteknek. A szűkös források ellenére ez sikerült, takarékos, beosztó pénzügyi lépésekkel minden fontos döntést megoldott a városvezetés – tette hozzá a polgármester.

A fejlesztésekkel kapcsolatban szóba hozta Szarvas Péter, hogy az M44-es be lett kötve a gyorsforgalmi úthálózatba, megtörtént a Berényi út felújítása, valamint a Munkácsy Mihály Múzeum homlokzata ugyancsak megszépült. Továbbá elindulhatott egy új bölcsőde építése is a városban. Emellett számos kisebb, a közterületeket érintő és a lakosság igényeit kielégítő beruházás történt a mögöttünk hagyott esztendőben.
A sportéletre rátérve hozzáfűzte, a városban az élsport mellett legalább akkora jelentőségű a civil sport is, mindkét ágra nagy összegeket fordít az önkormányzat. Békéscsabán egyre többen választanak a szabadidő hasznos eltöltésére valamilyen sportágat, reméli, hogy ez a jövőbn is így marad. Ugyancsak számos kulturális eseménnyel várták az érdeklődőket a csabai intézmények. Ráadásul több esetben vezetőváltás is történt 2025-ben, ami sok újonságot hozhat idénre.

A város költségvetéséből 24 milliárd forintot szántak a működési kiadásokra. Ahhoz, hogy ezt a pénzt elő tudják teremteni, elengedhetetlen a város cégeinek jó teljesítménye, a foglalkoztatás biztosítása, a helyi adók befizetése. Recesszió, válság ide vagy oda, túlteljesítették a 2024-es adatokat a csabai vállalkozók. Mindezek mellett arra is felhívta a figyelmet a polgármester, hogy elindult tavaly a Vulcan Shield Global beruházása is, amely hosszú távon több ezer új munkahelyet ígér a térségben.
Szarvas Péter bejelentette, hogy ha megérkeznek az uniós források Békéscsabára, akkor tovább folytatódnak a fejlesztések. Napirenden van az Árpád Fürdő korszerűsítése, újabb kerékpárutak építése, valamint a bölcsődék és óvodák további fejlesztése. A polgármester hangsúlyozta, hogy a zöldítésből továbbra sem engednek, folytatódik a városi fásítási program.
Kiszely András önkormányzati képviselő egy rendkívül sikeres évnek látja 2025-öt, hiszen a környező körülmények ellenére talpon tudott maradni a város. Remélhetőleg 2026-ban több forrás érkezik majd, így tovább épülhet és szépülhet Békéscsaba, amit meg is érdemel. A választókerületét annak idején számos megoldatlan problémával vette át, amelyek jelentős részét talán sikerült azóta orvosolni. Ez a terület rendelkezik a legtöbb dűlőúttal, a legnagyobb külterületi résszel, így az utak karbantartása komoly fejtörést okoz. Viszont remélhetőleg sikerül 2026-ban egy új, egyedi útfelújítási rendszert létrehozni, ami ezt is megoldja.









